A locsolkodás nyomába eredtünk

Cikkem témáját az ünnepi hangulaton túl saját tapasztalataim és közvetett benyomásaim adták. Eszerint úgy vélem, hogy közvetlen környezetemben a hagyományos értelemben vett húsvéti locsolkodás már kikopott. Még 10-15 évvel ezelőtt, akárcsak a többi kislány a faluban, én is izgatottan vártam a locsolókat. Hímes tojásokat festettem édesanyámmal, barkából tojásfát díszítettünk, és vártunk a csengőre és a kopogásra. Természetesen a nap első locsolója édesapám volt, de aztán jöttek az ismerősök, barátok, rokonok és az osztálytársak. Egy fél napba is beletelt, mire meglocsolt minden érkező. Ahogy múltak aztán az évek, egyre kevesebben lettek, majd általános iskola végére el is fogytak teljesen. Hasonló történt a többi hölgyismerősömmel is, azt mondják, ma már nem divat nagyon a locsolkodás, pláne nem a tinédzsereknél. 

Ezen élmények késztettek arra, hogy utánajárjak és megtudjam, mennyire él még a hagyomány. Vajon kihalóban vagy átalakulóban van-e ez a tradíció? Ellátogattam megyénk három, egymástól viszonylag távol eső részére, hogy az ott élőktől érdeklődjek. Elsőként Soponyára mentem, a Zichy János Általános Iskolába, hogy gyerekek és pedagógusok meséljenek a húsvéti szokásokról. A volt iskolaigazgató, Szecsődi Józsefné úgy fogalmazott, hogy az utóbbi években kissé kihalt a faluban ez a hagyomány, azonban most újra feléledni látszik. Az iskola alsó tagozatos fiúi azok, akik még verssel készülnek, és járnak családtagokhoz, nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz. Valamivel odébb a Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola első osztályába tértünk be, ahol a fiúkat kérdeztük, mennek-e locsolni, és színes tojásokat begyűjteni. Hét lelkes kisgyerek mondta, ő bizony menni fog, de csak a család női tagjaihoz, barátokhoz és osztálytársakhoz nem. Végül egy pázmándi fiatal lányt kérdeztem, akiről tudtam, hogy néhány éve még jártak hozzá a locsolók. Pázmándon valóban más a tendencia, itt ugyanis a gimnazista fiatalok is locsolkodtak még, egészen a koronavírus berobbanásáig. A járvány eléggé visszaszorította a jelenlétüket, de azért nem tűntek még el teljesen. 

Hozzátette, hogy náluk azért még a korbácsolásnak, sibálásnak is igen nagy „hóbortja” van. A ma is élő népszokás első olvasatra talán durvának hangzik, de ha hiszik, ha nem, a sibavessző nem az asszonyok és a hölgyek elverésére szolgál, inkább afféle rítus eszköze. Úgy tartják, hogy a megvesszőzés a lányok szépségének kiteljesítését és termékenységét szolgálja. 
Erről a szokásról csütörtöki lapszámunkban bővebben is olvashattak.