Nem árultak zsákbamacskát…

2022.06.14. 08:00

Lakásfelújítás, áldozatokkal - Megnéztük a Szabad Színház Mesteremberek című darabját

Helyzetkomikumokra építő katasztrófaszínházi élmény – a Szabad Színház társulata e szavakkal jellemezte az invitálóban a nemrég bemutatott, Mesteremberek című darabját. S valóban nem árultak zsákbamacskát…

Bokros Judit

A tervezgetős Alice, a nagyszájú, meggyőző Glen és a szerencsétlen Manfred

Forrás: Pesti Tamás / FMH-archív

Egyre inkább tudjuk: egy építkezés kapcsán mind a komikum, mind a katasztrófa lehetséges. Komikusnak leginkább az építési területen a szakiktól vagy inkább a szakiknak álcázott kóklerektől elhangzó, „briliáns” mondatok számíthatnak, valamint egy-egy helyzet váratlan, furcsa megoldása. A katasztrófát pedig az építkezés, felújítás során a nem szakszerű kivitelezésből, a mismásolásból kialakuló, akár visszafordíthatatlan következményekkel járó megoldások jelenthetik.

A dán Line Knutzon írónő Mesteremberek című darabjának és a fehérvári Szabad Színház feldolgozásának köszönhetően mindkettőre bőven akad példa az Igézőben zajló előadásban.

Az alapszituáció ismerős (vélhetően mindannyian vettünk már részt így vagy úgy ház-, illetve lakásfelújításban, vagy akár csak szerettünk volna megcsináltatni valamit egy szakemberrel): a laikus házaspár, Manfred (Balogh Mihály) és Alice (Cseh Kata) szép otthont szeretne, ennek érdekében megbíztak egy csapatot a munkálatokkal. Mindent szépen kiválasztottak, és rengeteget álmodoztak (főleg Alice) arról, mi hogyan néz majd ki, és erről kezdetben barátaiknak, az ingatlanozásban eléggé otthonosan mozgó Karlnak (Kovács Máté) és Karolának (Csilla Ildikó) is szívesen mesélnek.  Igaz, hónapok óta várnak a beköltözésre, és a pénzük is elfogyott, ráadásul az öttagú brigád (Glen – Szabó Miklós Bence, Beckmann – Szabó Miklós, Halbror – Németh Dávid, Karola – Megyeri Maja, Marek – Solymossy Zoltán) folyamatosan halogat, mindig újabb összeget követelve. Élükön a legnagyobb szájú Glennel, aki az asszonyka felé behízelegve, a férj felé pedig dörzsölten adja elő, mire kellene még éppen pénz.

A pár ezt egy ideig tűri, hiszen reménykednek, és szeretnék már végre nyugodt körülmények között élvezni a megújult otthont, ám egyre fogy a türelem. „Utálom őket, Alice” – mondja ki Manfred viszonylag a darab elején az építkezések általános környezetét imitáló, lefóliázott, dobozokkal teli, félkész környezetben.

Ahogy pedig az időben haladunk előre, úgy növekszik ez az utálat. Manfred egyébként hegedűművész, és lényegében egyáltalán nem látja át a felújítással járó folyamatokat, tehát a legtöbb helyzetben meglehetősen „töketlenül” viselkedik, inkább mindent feleségére bíz, aki teljesen beleveti magát a tervezgetésbe. Glen élcelődik is ezen, és az asszonyra nyomulva próbálna további előnyökre szert tenni, ám ez az akció végül sikertelen marad. Mulatságosnak kétségtelenül mulatságos a magát vonzónak képzelő, izzadságszagú, kefíres szájú férfi nyomulása.

A felújítás és a brigád is egyre gyanúsabb lesz, különösen, hogy valami építőanyag mindig eltűnik, valamint megjelenik a színen az egyik munkás pótlásaként egy rendes, becsületes szaki, Oskar (Börcsök Gábor), akit hamar le is épít a kókler társaság, mert közli, hogy mi nem jó. És a felfordulás közepette még Manfred anyja (Stéger Ildikó) is megérkezik…

Az egész hacacáré aztán egy véletlen haláleset után fordul át abszurdba, hiszen a házaspár már direkt kezdi eltenni láb alól a munkásokat, kvázi mintegy cserébe az ő anyagi áldozatukért, megkárosításukért…

Tudható, hogy a darabba a rendező, Nagy Judit bizony a saját és a szereplők tapasztalatait is beépítette, különösen tekintettel a fellengzős mondatokra. Például: „Nincs elfeledve!”, vagy: „Csapunk egy általános rendet…” Ezeknek is köszönhető, hogy a darab nagyon mai, hiteles, sok utalással a valós helyzetekre, amelyeken azonban itt, előadás lévén, a helyzetkomikumoknak köszönhetően legalább jót nevetünk.

A Mesteremberek várhatóan ősszel látható legközelebb Székesfehérváron, de a társulat részt vesz vele a Vasvári Színjátszó Fesztiválon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában