Értelem és érzelem útján: Művészet kontra tudomány a Szent István Király Múzeum Rendház épületében

Művészet kontra tudomány címmel zajlott beszélgetés a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, ahol a művészetet Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a tudományt Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum igazgatója képviselte. A két fogalom találkozásán túl az esemény középpontjában az Aranybulla művészi megjelenése, megformálása és tudományos aspektusa állt.

A beszélgetés kezdetén egy improvizációs játék hozta felszínre, hogy mennyire másképp asszociál egy művész és egy tudományos területen jártas ember az Aranybulla szó hallatán. Mi jut eszükbe először?

– Azt mondanám, hogy az 1222 című produkciónk, ami egy művészeti reflektáció az Aranybullára. Ezen kívül is természetesen nagyon sok minden eszembe jut, hiszen ez egy történelmi tény, egy ismeretanyag, ami a nemesek követeléseit tartalmazta, és nagyon sokáig meghatározta az államrendet – fogalmazott a balett színház igazgatója.

– Nekem elsősorban maga az aranypecsét jut eszembe, hiszen mi az ásatásokon általában ezeket a megmaradt tárgyakat találjuk meg. A pergamenre írt dokumentumot egy aranypecsét zárta. Sajnos az eredeti Aranybullából tudomásunk szerint nem maradt fenn egyetlen példány sem – vette át a szót a múzeumigazgató.

Pokrovenszki Krisztián a beszélgetés során úgy fogalmazott, a művészeknek és a tudósoknak is ugyanolyan kutatómunkát kell végezniük, csak más lesz a végeredmény.

– Maga a megfigyelés a lényeg. Míg a tudomány az élet materiális dolgaival, fizikával, kémiával, régészettel foglalkozik, addig a művészet befelé figyel. Mindegyik megismerni és megismertetni akar. Ez egy, a sok közös dolog közül. Érdemes elgondolkozni azon, hogy melyek a közös pontok és hol van az a vonal, ahol elválik egymástól a művészet és a tudomány. Míg a tudomány az értelemre hat és azt stimulálja, addig a művészet az érzelmekre hat, ami egy magasabb szintje a megértésnek, az átérzésnek, ám ez segíti a tudomány munkáját, és a tudomány is segíti a művész munkáját – magyarázta Egerházi, aki a két fogalom vonatkozásában Albert Einstein példáját hozta fel a jelenlévőknek, aki tudományos munkái mellett a zene és a hegedűk világában is otthonosan mozgott.

A művészet és a tudomány közös pontjának tekinthető a történelem, hiszen bizonyos keretek között mindkettő ebből táplálkozik. A legfőbb különbség pedig talán az átadás módjában, a történelem vagy az adott történet elmesélésében rejlik.

– A művészetben számomra – rendező, koreográfusként – nem a történet fontos – például a Rómeó és Júlia esetében, amit mindenki ismer –, hanem az, ahogyan Shakespeare megírta, ami a történet mögött van, amit nem látunk. Érezni kell a háttérben mozgó szálakat. A történet mögötti dolgok az érdekesek, az ember, a halandó, a gyarló, az égig emelkedni tudó ember. A művész feladata nem a száraz történetmesélés, hanem az újrateremtés és az, hogy a sorok közt rejlő dolgokat katarzis útján tegye átérezhetővé, hiszen akkor lehet igazán magas szinten érteni valamit, ha érezzük. A színház egy katalizátor ahhoz, hogy megértsük, átérezzük a világot, amiben élünk és megismerjük saját magunkat – vélekedett Egerházi Attila.

– A történet és maga a történet ismerete a régészetben veszélyes dolog is lehet – vette át a szót Pokrovenszki Krisztián. – Régészként nem áshatunk úgy, hogy már előre tudjuk, hogy mit keresünk, mert akkor elveszünk a részletekben. Nekünk azokat a dolgokat kell megvizsgálni, amit éppen feltárunk, legyen az egy épület, egy kő vagy bármilyen lelet, és ezekhez kell utólag hozzákapcsolni a történetet, mert ha ezt fordítva csináljuk, az akár valótlan eredményekhez is vezethet.