Szombaton mutatják be a Szétszakítva című filmet a Szárazréti Közösségi Házban

A film két része között nagyon sok a különbség. A legfőbb különbség, hogy Burján Zsigmond rendező a második rész esetében csak a rendezést vitte és figyelme most nem osztódott úgy meg, mint az első rész, a Csak még egy lépést előre forgatásán, ahol az operatőri feladatokat is ő látta el.  A Szétszakítva című film a 1918. és 1920. június 5. közötti történéseket idézi fel.

A nagyapa meséi hatással voltak a rendezőre

– Amikor egészen kicsi gyerek voltam, a nagyapám többször elhozott ide, Fehérvárra a Zichy-ligetbe, ahol az oroszlános emlékmű van – mesél gyerekkoráról a film rendezője. Akkor még nem tudtam, hogy ez a szobor Magyarországon a legelső, I. világháborús emlékmű. Ezt még a 17. gyalogezred állíttatta fel, amikor hazajöttek a frontról, akkor adták át. A filmben is van egy beszéd – sajnos nem találtunk meg, csak sajtóutalásokat – amit Sipos Gyula, a 17-esek ezredparancsnoka mondott el a szoboravatáson.

Nagyapja a budapesti 1-es számú honvéd gyalogezrednek volt a katonája. A 17-esekkel együtt harcolt és azt mondta, hogy nagyon nagy büszkeséggel töltötte ez őt el. Innen indult az egész. 

A második film a háború végével indul

A nagyapa az első világháborút ugyan túlélte, de megsebesült és hazatérte után hamarosan őt is behívták vörös katonának. Volt mit mesélnie az unokájának, aki a történeteket a filmben is megjelenítette.

A második rész nem véletlenül kapta a Szétszakítva címet. A háború gyakorlatilag nemcsak az országot, de az emberi kapcsolatokat is szétszakította. 

– Az első filmben egyéni szomorúság van, a második arról szól, hogy az egész nemzetet megalázzák a trianoni békeszerződéssel. Az a Sipos Gyula, aki a Ludovikát és a bécsi akadémiát is elvégezte, aki 3 nyelven is beszélt, még ő sem tudhatott többet arról, hogy mi történik Trianonban, mint az egyszerű baka.

Amikor a mindennapok sem hozzák el a megnyugvást

A film élethűen mutatja be a frontról hazatérő katonát, akinek a hazavezető útja sem harcmentes, de itthon sem találja a nyugalmat. A városból származottak nehezebben tudtak a békébe visszatérni. A paraszti életből jöttek számára ott volt a föld, a jószág, amivel foglalkozni kellett. A mindennapi tevékenység hamarabb visszarázta őket a hétköznapi létbe, mint a városi embert.

Az, hogy a hazatérő katona összejön a volt katonatárs feleségével, nem kitalált dolog, hanem a valóság. A háború miatt özvegységre jutott asszonyok javarészt nem kötöttek újabb házasságot. Ha mégis, akkor nagy százalékuk olyan férfit választott, akikkel a férjük együtt harcolt. 

A filmben a frontról visszatérő katona nem tudja elengedni a múltat, folyamatosan visszatér az álmaiban a harctéren megélt összes szörnyűség.

Kellett a támogatás és a kitartás

Az előzőhöz képest ez a film már túllép Fehérváron, ezért is fogják a második részt az egész országban forgalmazni.

– A székesfehérvári önkormányzat és cégek támogatásával készült el ez a film – mondja Juhász Sándor, a film producere. – A székesfehérvári önkormányzat volt a fő támogatónk, kétszer is megszavazta a közgyűlés, hogy kapunk pénzt. 

Három éven keresztül forgatták a második részt. 2019. tavaszán kezdődtek a munkák, még a Covid alatt. 

– Természetesen nekünk is volt egy kis kényszerleállásunk, de akkor is életben tartottuk a lelkesedést. 

Több cég is támogatta a produkciót. Sok helyről jött össze, sok befektetett energiába került, hogy meg tudják csinálni. Elkészítése jobban elhúzódott a tervezettnél. Az első rész forgatásánál még a gazdasági helyzet is kiegyensúlyozottabb volt.

Mindenki tett hozzá valamit

– Jó két éven keresztül dolgoztunk rajta, de ezt nagyrészben a covidnak köszönhetjük. Nagyon nehéz volt újból elkezdeni – meséli Szamosi Mariann, rendezőasszisztens.

– 2020 elején le kellett állnunk, majd jó másfél évvel később, 2021-ben újraindultunk. Nehéz volt visszarázódni az egész stábnak. Nehezen voltak elérhetők, nehezen lehetett összeegyeztetni az időpontokat, de mindent megoldottunk.

Akadtak olyan forgatások, amit már teljes egészében leszerveztek, a helyszíntől kezdve az operatőrig, a háttércsapat, a stáb, minden készen állt a munkára, azonban az utolsó pillanatban kiderült, hogy a színész mégsem ér rá, és kezdhették elölről a szervezést. 

– Meglehetősen összetett munka, hogy minden az adott időben pontosan le legyen szervezve a helyszíntől a  a kellékeken keresztül a jelmezekig. Egy  nagyon jól összeszokott csapatunk lett. A színészek – akik statisztaként is jöttek – is remekül kommunikáltak egymással. Mindenki formálta a történetet, mindenki hozzáadott valamit. 

Az első rész vetítését követően sok diáktól érkezett visszajelzés, hogy most vált számára kézzelfoghatóvá az az időszak, ami neki már egy fekete folt. A  mostani korosztálynak már nagyon távolinak tűnnek a száz évvel ezelőtt történtek. Mindkét film az egyén szemével mutatja meg a mind a háború borzalmait, mind a vele járó traumákat.