Kivételes érdeklődés

2023.02.13. 18:00

Remek közösség alkotómunkája követhető nyomon a Kondor Kör által

Ha hétfő, akkor Kondor Kör – legalábbis azoknak az alkotóknak, akik rendszeresen összejönnek azért, hogy tanulmányrajzokat készítsenek a közel fél évszázada működő szakkörben, amelynek aktuális, februárban nyílt kiállítása a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban(SZKKK) látható.

Bokros Judit

Schrenk Rita Anna, a kör egyik vezetője az előddel, Pinke Miklós festőművésszel

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az emblematikus Kondor Kör Kondor Béla festőművészről (1931-1972) kapta a nevét, és kezdettől fogva a Csónakázó tó partján álló, régen Ifiház, majd A Szabadművelődés Háza névre is hallgatott épületben működik (amelyben most a központ van). Évtizedeken át Pinke Miklós festőművész volt a vezetője, akitől nyolc éve három hölgy vette át a rajzszakkört. Ők Nemes-Mihályi Erika, Schrenk Rita Anna és Szűts Angéla, akik nem csupán irányítják a munkát, de maguk is alkotnak.

A kör rendszeresen jelentkezik tárlattal, legutóbb – három év szünet után – szeptemberben nyílt kiállítás azoknak a műveiből, akik szívesen mutatják meg magukat. Kiállítani ugyanis nem kötelező – mondta el Schrenk Rita Anna, akinek ugyancsak van kint Szűts Angélával közösen alkotott rajza a központ galériájának falán.

A Kondor Kör célja a tehetséggondozás, méghozzá kétféleképpen: egyrészt felkészít a művészeti pályán való továbbtanulásra, másrészt pedig lehetőséget biztosít az amatőr alkotóknak az önkifejezésre, a fejlődésre. Hétfő délutánonként először a gyerekszakkör zajlik le Rita vezetésével, majd hat órától a felnőttek rajzolnak. Minden foglalkozás után van közös megbeszélés, amikor az aznap született munkákat elemzik. Ritától megtudtam, hogy a gyerekszakkörbe ebben a tanévben kivételesen sokan járnak: 16-18 fő érkezik rendszeresen. Ám rajtuk kívül van ott egy-két nyugdíjas is, aki az unokákat viszi. A korhatár olyan 10-11 év, mert ekkor alakul ki a valóság leképezésének képessége, tehát innentől tudnak igazán csendéletet, alakot rajzolni, ami a szakkör témáját adja. A 7-8. osztályosok a művészeti középiskolai felvételire is fel tudnak itt készülni.

A kiállításon tanulmányrajzok, csendéletek is láthatók
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap 

A felnőtteknél állandó téma az élő modell utáni tanulmányrajz. Az, hogy mindig van modell, és nem fotó alapján kell rajzolni, kivételes lehetőségnek számít, amely az iskolákban sem mindig adott – tudtam meg Ritától. Ide ugyancsak többen járnak, mint korábban, de a kényelmes létszám 8-10 fő.

A tárlaton megfigyelhető, hogy sok rajz színes – kék, piros, lila – papírra készült. Ettől a végeredmény igen látványos. Ritáék nagyon sokféle anyagot kínálnak fel a munkához a szakköri díjból, a színes, textúrált felületű papírt pedig azért tartják előnyösnek, mert nem kell annyit bíbelődni a háttérrel. Van, akinek ez nehézséget okoz a több órás alakrajzolás után. Ám jelzésszinten mindenki érzékelteti valahogy a hátteret. A színes alap a kreativitásnak is jót tesz.

A március 10-ig nyitva tartó kiállításon a jelenleg a szakkörbe járók (ebben a tanévben eddig majdnem hatvanan fordultak meg Ritáéknál!) nagy része bemutatkozik. Aki még nem érezte úgy, hogy szerepelne mások előtt, annak nem kellett beadnia rajzot. A gyerekszakkörbe járóknak körülbelül a fele szeretne művészeti középiskolába menni, és a középiskolás korúak között is többen vannak, akik művészeti felsőoktatásba készülnek. Számukra remek felkészülési lehetőséget kínál a Kondor Kör.

A februári tárlaton kiállítók névsora:

Ackerman Valéria, Czinege Regina, Deák Balázs, Dobos Linda, Dobos Noémi, Domonkos Rita, Éliás Tamás, Erdei Edit, Hegedüs Csenge, Horváth Borbála, Józsa Nikolett Misu, Kalmár Gyöngy, Kertész Adél, Knitlhoffer Anikó, Knitlhoffer Ramóna, Kulcsár Bianka, Lukács Lili, Mara Kinga Villő, Maron

Veronika, Mátrai Tábita, Nemes-Mihályi Erika, Németh Krisztián, Rátkai Anna, Sallér Anna Eleonóra, Sárközy István, Schável Anna, Soproni Gréte, Schrenk Rita Anna, Szebik Vilmos, Szűts Angéla, Truzsi-Nagy Balázs, Venczel Zsuzsi, Vizvári Tünde, Zsille Hajnalka.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában