Vendéglátó és meghívott is a balettszínház a Színházi Olimpia apropóján

2023.03.30. 17:00

A Prágai Kamarabalett két koreográfiát hoz el Székesfehérvárra

Április 1-jén kezdődik, és három hónapon át rendhagyó kulturális események sorával látja el a közönséget a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amelyet idén Magyarországon rendeznek. A Székesfehérvári Balett Színház is csatlakozott az eseményhez.

Bokros Judit

A Székesfehérvári Balett Színház Parádé című produkcióját április 17-én láthatja a közönség a Vörösmarty Színházban

Fotó: Nagy Attila

Április 4-én, kedden 19 órától a Prágai Kamarabalett lép fel a Vörösmarty Színházban. Az esemény a Színházi Olimpia programsorozatának része, az együttes pedig a Székesfehérvári Balett Színház meghívására szerepel Székesfehérváron. Tudható, hogy a fehérvári társulat igazgatója, Egerházi Attila a cseh South Bohemian Ballet balett igazgatója volt korábban, így nyilván szorosabb kapcsolat fűzheti a Prágai Kamarabaletthoz is. 

Egerházi Attila azonban a meghívás kapcsán elmondta: a művészvilágban és a szakmában is sok múlik a kapcsolatokon, ugyanakkor ez önmagában kevés. Ahhoz, hogy egy társulatot kiválasszon, elengedhetetlen a kiváló teljesítmény és a magas szakmai színvonal is. Mindez természetesen a Prágai Kamarabalettnél adott, hiszen Csehország legrégebbi kortárstánc társulatáról van szó, amelyet Pavel Šmok alapított. A Prágai Kamarabalett most is jó kézben van: művészeti vezetője Linda Svidró, aki őrzi a Šmok-koreográfiák eredetiségét. Együttműködése Kateřina Dědková szólistával és pedagógussal, valamint Igor Vejsada balettmesterrel további garancia a minőségre. 

Az együttes kedden a két koreográfiából álló Intimate Clouds című előadást mutatja be. Ennek egyik része Petr Zuska (a társulat rezidens koreográfusa) Intimate letters (Bizalmas levelek) című koreográfiája, amely Leoš Janáček vonósnégyesére született, és egy szerelmi viszony lenyomata. A másik darab Jiří Pokorný Black clouds don’t cry című produkciója, amelynek témáját az álarcok és a rejtett érzelmek adják. 

Egerházi Attila kiemelte még, hogy ők is kaptak meghívást a Színházi Olimpiára. A Budapest Táncszínház vendégeként április 14-én szerepelnek a Parádé és a Bolero című darabjaikkal. Ebből a Parádét hamarosan, április 17-én Székesfehérváron is bemutatják a Vörösmarty Színházban. A produkció egyik különlegessége, hogy a zenéjét Boban Marković szerezte, és tavaly a Bartók Tavasz keretében a Boban Marković Orkestar játszotta. Az áprilisi fehérvári előadáson felvételről megy a zene, de mint Egerházi utalt rá: ha minden a tervek szerint alakul, akkor az augusztusi Királyi Napok közönsége már a Boban Marković Orkestart hallhatja. 

Addig is, a társulat szerepel például a tánc világnapja apropóján április 29-én a Pelikán Fészekben a Táncparádé című esttel (itt nyílt nap is lesz), május 8-án a színházban Játék a tűzzel címmel adnak elő három koreográfiát, és mennek Prágába, Székelyudvarhelyre is fellépni az Aritmia és a Fantomfájdalom című előadásokkal. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában