Kabaré

2023.04.02. 11:00

Móron sem csinálják másképp a leánykát, mint Pesten…

A vörösborhoz Otello kell, de nem az, amelyik a Nemzetiben van! Ki hinné?! Pedig van, akinek ez nem egyértelmű.

Hajdú Marianna

Majd egy évszázada, Komlós Vilmos és Herczeg Jenő előadásában volt látható és hallható az örökös kávéházi vitapartnerek híres kettőse, a Hacsek és Sajó. Néhány évtizeddel később, a már jól bejáratott páros új megszemélyesítői, Kibédi Ervin és Hlatky László tárgyalták meg, mi történt mióta nem látták egymást. Sajó minden alkalommal féltucat idegösszeomlást kap egy-két dühkitöréssel fűszerezve a beszélgetések alatt. Ezen nincs mit csodálkozni, Hacsek megjegyzéseivel képes pillanatokon belül kihozni a sodrából a zsémbes öreget.

A fellelt jelenetben Sajó éppen Móron járt szüreten, ahol három hétig volt vendége egy vén kúriának. Erre a kijelentésére Hacsek azt hiszi, kávéházi partnere a vendélátó háziasszonyt becsmérli. A további beszélgetésből kiderül, elég pocsék lehet Móron a szüret, ahol bort préselnek ugyan, fröccsöt viszont nem. A láthatóan teljesen tudatlan Hacseket Sajó igyekezne beavatni a borkészítés rejtelmeibe is, de nem jár sok sikerrel:

– Ember, egyáltalán van fogalma magának, hogy csinálják a leánykát? – kérdi Sajó.

– Mit? – kérdez vissza Hacsek.

– Azt mondom, hogy maga nem tudja, hogy hogy csinálják a leánykát! – mondja Sajó.

– Úgy, mint a fiúcskát! – vágja rá Hacsek.

A teljes jelenet itt látható:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában