Kiállítás

2023.04.03. 17:57

Realista természetképeket hozott az alkotó a fehérvári közönségnek

Körmendi Rita kiállítása nyílt hétfőn délután a VOKE Művelődési Házban Székesfehérváron. Elsősorban természetről szóló képeit hozta el a tárlatra.

S. Töttő Rita

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Kisebb és nagyobb méretű színpompás, realista festményeket hozott kiállítására Körmendi Rita alkotó, aki ezúttal a VOKE Művelődési Házban mutatta be festményeit a fehérvári közönségnek. A tárlatra természetképeket hozott. A feol.hu-nak így mesélt a megnyitón:

- Vegyesen válogattam a képeimet, mert nem konkrétan az évszakokat szerettem volna sorrendben megmutatni – árulta el a művész, ahogy azt is: portré-sorozatokat is hozott, ahol azonban a természet már évszakonként váltakozva jelenik meg az egymás melletti művekben. – A realista stílust kedvelem elsősorban, de nem zárkózom el a többi stílusirányzattól sem. Főként olajfestékkel festek, de felfedezhető akril is a műveim között.

A tárlatmegnyitón Molnár Lászlóné, a művelődési ház igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig Hajdan Valéria méltatta az alkotót. Ezt követően irodalmi est következett, melyben a főszereplő szintén Körmendi Rita volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában