Gyökerek és szárnyak

2023.04.30. 20:00

Tehetség-gálaműsor Sárbogárdon, a tánc világnapján (galéria)

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak” – Goethe gondolata örök érvényű. A Tehetség Művészeti Iskola tánc világnapi évzáró gálaműsorát szombaton rendezték Sárbogárdon, a művelődési központban. Felléptek az intézmény előszállási, paksi, sárbogárdi és sárszentmiklósi balett, moderntánc (hip-hop), néptánc és társastánc tanszakos növendékei. Közreműködött Szemző Angéla és zenekara.

V. Varga József

Színpadon az iskola Tendance csapata – koreográfus Radnai Zoltán

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A jeles napon köszöntőt mondott Ikerné Miklósa Györgyi, a művészeti iskola igazgatója. Amint kiemelte: Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója 1727-ben ezen a napon (április 29.) született. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte a táncművészet világnapjának megtartását. 1982-ben ünnepelték először.

A Tehetség Művészeti Iskola 2018. szeptember elsején nyitotta meg kapuit. Az intézmény székhelye Cece, s ezen kívül még három vármegyében, Budapesttől Sárbogárdon át Paksig, tizennégy településen tanulhatnak a gyerekek. Örömükre szolgál, hogy létszámuk évről évre nő, s diákjaik fejlődése szemmel látható.

A gálaműsorban tizenkét produkciónak tapsolhatott a nagyérdemű: balett, moderntánc (hip-hop), népdal, néptánc és társastánc követte egymást, a felkészítő tanárok Rozman Ildikó, Radnai Zoltán, Ikerné Miklósa Györgyi, Gutyán Attila, Görög Balázs és Iker Kamilla voltak.

– Közösségeinkre a nyitottság, a szeretet, a csapatszellem és az erő jellemző – mondta el lapunknak Ikerné Miklósa Györgyi. – Szeretnék köszönetet mondani az együttműködésért, a támogatásért a társ iskoláknak, s nem utolsósorban a szülőknek, családoknak!

Az igazgatónő a művészeti iskola diákjainak idei sikereiről is beszámolt. A tatai szóló néptáncversenyen Frajda Erik Cifrabojtár-díjat, Kollár Lili és Fritz Gréta Csipkéskeszkenő-díjat, Szeremley Örkény és Alföldy-Boruss Lelle különdíjat kapott. Dicséretben részesült Nagy Zoltán, Takács Loretta, Tuba Örs, Nagy Ádám és Zágonyi Petra. Pedagógusok: Iker Kamilla, Ikerné Miklósa Györgyi, Görög Balázs.

A Pesovár Ferenc gyermek és ifjúsági népdaléneklési verseny székesfehérvári döntőjébe jutott Fritz Gréta, Oláh-Réthy Málna és Vasvári Zoé. Az iskola Tendance csapata szólóversenytánci kitüntetést vehetett át a Bem Kupán. A növendékek a Deák Laura gyógyulásáért rendezett jótékonysági gálán, valamint a Dancenet Kupán (Csömör) 5 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet gyűjtöttek be. Pedagógusok: Radnai Zoltán és Szőke Fanni.

A Pesovár Ferenc népdaléneklési döntőn Fritz Gréta arany minősítést érdemelt, és a Fonó zenekar különdíját is begyűjtötte. Pedagógus: Ikerné Miklósa Györgyi. Juhász Katalin néprajzkutató, a szakmai zsűri elnöke Fritz Grétát meghívta a Dankó Rádió Magyar népdal kincstár – Népzenei szótár műsorába.

A Tendance táncosai a veszprémi táncversenyen 1 arany és 2 ezüst minősítéssel lettek gazdagabbak. Pedagógus: Radnai Zoltán. A ráckevei szóló néptáncversenyen Aranybokréta-díjat kapott Kollár Lili és Vajay-Kovács Villő. Pedagógus: Ikerné Miklósa Györgyi. A kiemelt arany minősítésű paksi Tehetség Táncműhely július 27. és augusztus 7. között Portugáliában szerepel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában