Az alkotások szeptember 30-ig tekinthetők meg.

2023.09.19. 20:00

Egy kiállítás, amely a béke jegyében született (galéria)

Keresd a békét! címmel nyílt kiállítás szeptember 19-én Székesfehérváron a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Déri Brenda

Fotó: Nagy Norbert / FMH

A kiállítást, mely a 17. Ars Sacra Fesztivál keretében valósulhatott meg Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg. Mint köszöntőbeszédében is mondta a művésznek módja van arra, hogy láthatóvá és foghatóvá tegye a benne lakozó békét. Azt a békét, amely jelen kiállítás tematikájául is szolgál. A művész a béke megjelenítésével mutat egy utat, amely elvezet Istenhez. 

– Isten megtalálásának sokféle módja van. Megtalálhatjuk őt a csendes meditálásban, a szeretteinkben, a családunk által, az áldozatos nagylelkűségben vagy akár az egymást segítő emberi gesztusokban – fogalmazott a megyéspüspök.

Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója a békét és annak ábrázolását a művészet oldaláról közelítette meg. Elsők között arra tért ki, hogy a béke számos műalkotás témájául szolgált már a múltban is és rengeteg alkotó ábrázolta a lehető legkülönfélébb kompozíciókban. 

 

– A béke fogalma a szentírásban többféle jelentéssel bír, hétköznapi jelentése azonban jóval egyszerűbb. A béke maga a nyugodtság és a háború nélküli élet. Ezt a művészet a maga sajátos erejével képes megmutatni és hatást gyakorolni arra a szemlélőre, aki nyitottsággal és értelemmel befogadja azt. Továbbá alkalmas arra is, hogy keresse a békét – fejtette ki a művészettörténész, aki egy konkrét alkotás értelmezésén át próbálta még inkább ’megmutatni’ a jelenlévőknek, hogy hogyan ábrázolja az alkotó a békét. 

A kiállítás szeptember 30-ig megtekinthető a művelődési ház Szent Korona Galériájában. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában