Még látható a Bodor Aladár-művek tárlata

2023.09.28. 16:30

Főleg tájképeket mutatnak be a 110 éve született alkotótól

A száztíz éve született, székesfehérvári kötődésű Bodor Aladár festőművész, grafikus emlékére rendezett kiállítás október elejéig még látható a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében.

Bokros Judit

Lakner József Bodor Aladár egyik, a Balatont ábrázoló képénél

Fotó: Bokros Judit / FMH

Bodor Aladár Fehértemplomban született, az akkori fővárosi Képzőművészeti Főiskolán 1938-ban végzett ösztöndíjasként. Az 1940-es évektől Székesfehérváron élt és dolgozott, egyéni kiállítása is a megyeszékhelyen, valamint néhány közeli faluban volt. Ezért is tartotta fontosnak a társaság, illetve annak Áron Nagy Lajos Művészetbarát Köre, hogy tárlattal emlékezzen és emlékeztessen az alkotóra.

A Vörösmarty-teremben főleg erőteljes színekkel megfestett tájképeken pihenhet meg a szem, és ezek látványa valóban pihentető az ábrázolt tájakból áradó nyugalom, szépség miatt. A Balaton, a Badacsony körvonalai ismerhetők fel őszi, téli, nyári időszakban, de a Dunakanyar jellegzetesen kanyargós vidékét is megörökítette a festő. Ezek mellett leginkább néhány portré, csendélet, életkép van még a falakon. Egészen egyszerűen szépek ezek az alkotások, jó elmerülni bennük, akkor is, ha nem nevezhetők modernnek.

A tárlatot rendező Lakner József, a baráti kör elnöke is utalt erre: a közérthető, kissé poszt impresszionista, poszt Nagybányai stílust jelenleg nem értékeli eléggé a műkereskedelem. Talán a jövőben ez változni fog. Bodor Aladár és művészete egyelőre leginkább azoknak fontos, akik ismerték és akik itt, Székesfehérváron és a környékben számon tartják – fogalmazott Lakner József.

A közel harminc festményt egy kivételével Bodor Aladár özvegye kölcsönözte a tárlatra, egy présházat ábrázoló kép pedig egy magángyűjtőtől érkezett. A képekhez nem rögzítettek címeket, hiszen a tájak többnyire felismerhetők, a többi téma esetében pedig nem kifejezetten lényeges a pontos megnevezés – tette hozzá az elnök.

A kiállítás a terem nyitvatartási idejében látható, amelyről a társaság elérhetőségein lehet érdeklődni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában