Október végéig tart nyitva a FotoKozma

2023.09.14. 14:00

"Huszonkilenc kiállításért, szerintem, már útra kel az ember" – vallja Radisics Milán

Kültéri kiállítás, amely éjjel-nappal ingyen látogatható. Kiállítás, amely összeköthető egy kellemes kirándulással a Vértesben. Kiállítás, amelyen hazai és nemzetközi díjazott és kevésbé ismert fotográfusok mutatják be a természet szépségeit, a fenntarthatóságot, a klímaváltozást és az ember hatását a környezetre. Ez a FotoKozma.

Borsányi Bea

Balázs Zsolt, Dübörgő földek felett a néma égbolt. A sorozat Csákváron a Szabadság téri parkban látható

Fotó: fotokozma.com

– Európában szinte minden országban vannak olyan kiállítások, vagy rendezvények, amelyeknek nem a főváros vagy egy nagyobb város ad otthont, hanem a helyi adottságokat kihasználva kisebb települések. Mi is arra törekedtünk, hogy a FotoKozma – ami valójában nem egy, hanem több kiállítás – használja ki Csákvár és a környék természetvédelmi területei adta lehetőségeket. Ugyanakkor az is cél, hogy Csákvárt, ami a Tata-Budapest-Balaton háromszögben fekszik és amelyen az emberek nagy része csak átutazik, tegyük egy kicsit ismertebbé, a fazekas hagyományok és az Esterházy-örökség mellett – amire joggal büszke a település –, adjunk még valami pluszt, amiért érdemes idelátogatni – mondta Radisics Milán, a FotoKozma megálmodója és kurátora az öltet megszületéséről. 

A kiállítások főszereplői a természetfotók, ám témáját tekintve inkább az ember és a természet kapcsolata áll a középpontban. Így lett a FotoKozma szlogenje: az ember és a természet kapcsolata. Műfaját tekintve a kiállított képek között van természetfotó, dokumentarisat fotó és megjelenik az autonóm művészet is és az a közös bennük, hogy az említett témát jelenítik meg valamilyen formában. A fotófesztivál idén harmadik alkalommal került megrendezésre és míg első alkalommal kilenc településen tíz fotós tizenhárom kiállítását lehetett megtekinteni, addig idén már huszonkilenc kültéri kiállításon, háromszáznál is több fotó került a közönség elé. A központ Csákvár, ahol az Eszterházy kastély parkja mellet számos más helyen is feltűnnek a nagyított képek, míg a többi településen egy-egy helyszínen lehet őket megtalálni. 

– Huszonkilenc kiállításért szerintem már útra kel az ember akár innen a környékről, akár messzebbről, hogy egy vagy több napot töltsön el a fotók helyszínének felkeresésével, miközben összeköti a kellemest a hasznossal. Az a koncepció, amiben a turizmusba beleszőttük a környezetvédelmet és a kultúrát, úgy tűnik, elkezdett működni – fűzte hozzá a kurátor, aki azt is megjegyezte, a hosszútávú cél, hogy néhány év múlva olyan ismert fotófesztivállá nőjön a FotoKozma, amely külföldről is több napra idecsalogatja a látogatókat, akik aztán a kiállítások mellett felkereshetik a környék nevezetességeit és látnivalóit is.

A helyszínek ráadásul szebbnél szebb helyek a Vértesben, úgy, mint Gánt, Bányatelep, Kőhányáspuszta, Vérteskozma, Csákvár, Vértesboglár és az idén – mondjuk így, vendégkiállítóként – Tés és a balatonfelvidéki Dörgicse. Ami a kiállítókat illeti, nem csak a szakmában jól hangzó nevek – például az idei World Press Photo Hosszútávú projekt kategória nyertese, az olasz Simone Tramonte -, de a kevésbé ismertek, sőt a fiatalok is megmutathatják alkotásaikat. Többek között a csákvári általános iskolások képeit is meg lehet nézni, amelyek azután születtek, hogy Radisics Milán az elmúlt tanévben több fotós műhelyfoglakozást is tartott a számukra. De kiállították a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál idei ifjú győzteseinek munkáit is. Az egyéni kiállítók mellett úgynevezett csoportos kiállítók is vannak, ilyen például a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a National Geographic. 

Milos Prelevic, Halportrék. A sorozat Csákváron a Szabadság téri parkban látható
Fotó: fotokozma.com

– Meggyőződésem, hogy a fotók többsége szembesít minket azzal, milyen hatással vagyunk a földre, ami azért jó, mert tapasztalataim szerint az emberek jó része nincs tudatában ennek. Abban is hiszek, hogy új nézőpontból – például levegőből vagy víz alatt – készített képekkel el lehet gondolkodtatni. Ha pedig elgondolkodtat, előbb utóbb cselekedtet is. És minél többen teszünk, annál többet érhetünk el – fogalmazott Milan Radisics. 

A FotoKozma kiállításait október 29-ig lehet felkeresni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában