Vakler Lajos: „A kimondott szó az szent.”

Milyen szempontok alapján válogattad össze a könyvbe bekerült interjúkat?

Nálam mindig alapvetés, hogy a Székesfehérvárért nagyon sokat tevő emberek kerüljenek be. A mostani kötet tematikusnak tűnhet, merthogy elsősorban arra gondoltam, az orvosokkal méltatlanul keveset foglalkozunk. Amikor összeállítottam a névsort, két ember segített: Bucsi László főigazgató és Derényi Gábor. Az orvosok többségét már ismertem de így fedeztem fel például Östör Lórántot. Róla mindig méltatlanul kevés szó esik, holott 1956-ban ő volt a kórházbizottság forradalmi bizottságának vezetője. Azt is kevesen tudják, hogy a hetvenes évek közepén a kórház pontosan olyan volt, mint a város: szakadt, omladozó. Aztán jött a Kuchár éra, ami azt jelentette, hogy Kuchár Ferenc mint a kórház főigazgatója elhatározta, hogy tesz valamit. Így került ide Gógl Árpád, Solt István, Than Zoltán, Móricz István, aztán persze folyamatosan mások is, és elindult az a folyamat, ami mára egyetemi oktató kórházzá tette a Szent György Kórházat. Sok orvos ismerősöm van, így nyilvánvaló volt számomra, hogy ők szerepeljenek a könyvben. Természetesen ebben van szubjektum is bőségesen. Néhányan nem álltak kötélnek, viszont az a harminc orvos, aki bekerült a könyvbe, fontos szerepet játszott a kórház fejlődésében.

Az előző kötetben a fehérvári művészek, színművészek kaptak hangsúlyt, s most is találunk a kötetben színházi háttéremberekkel készült interjúkat. Ilyesformán ez az előzőleg megkezdett munka folytatásának is tekinthető?

Szóba került korábban, hogy megírom egy könyvben a színház történetét, aztán abból végül nem lett semmi. A kötetbe bekerültek olyan művészek, akik mostanában érkeztek a fehérvári társulathoz: Ács Tamás, Sarádi Zsolt, Molnár G. Nóra. Viszont mivel eddig csak rendezőkkel és színészekkel foglalkoztam, tulajdonképpen adta magát, hogy színházi előadás nincs öltöztetők, rendezőasszisztensek és más háttéremberek nélkül, így csokorba gyűjtöttem őket is. Ugyanígy kerültek az előzőhöz hasonlóan ebbe kötetbe is zenészek: Ruff Tamás, Dobszay Péter, Dobri Dániel, Szabó Balázs és Ilosfai Csenge. Ugyanakkor nagyon sok olyan szakember van itt Fehérváron, akikkel méltatlanul keveset foglalkozunk. Ilyen például Váczi Márk történész, akinek a munkássága egy fantasztikus történet, és bekerült a kötetbe egy természetvédelmi szakember, és egy rendőr is.

Úgy tartják, az interjú az egyik legnehezebb műfaj, éppen azért, mert nem elég bizonyos tényekre hagyatkozni, meg kell nyitni az emberek lelkét is. Hogy érzed, a kötet szereplői beengedik az olvasókat a belső világukba?

Azt gondolom, igen. Egy beszélgetésnek mindig méltóságot kell adni, komolyan kell venni, riporteri oldalról a felkészülés elengedhetetlen. Ad hoc alapon bulvár beszélgetést bárkivel, bármikor lehet csinálni, de itt azért a fontos dolgokat kell figyelembe venni. Azokat az alapvetéseket, amelyek mentén felépítették az életüket. Most nem elsősorban csak a karrierről van szó, hanem egy olyan életútról, indíttatásról, ami elvezetett odáig, hogy országszerte, adott esetben világszerte ismertek legyenek – utóbbi leginkább a zenészekre vonatkozik. Az interjúk szereplői mind elkötelezettek a saját választott hivatásuk iránt. Nem valami helyett csinálnak valamit, hanem ez az alap, a mindenekfelettiség.

Melyik volt számodra a legmeghatározóbb, legemlékezetesebb beszélgetés?

Nekem nagyon fontosak például Gervain Judit és Simon Gábor, egy orvos család. Fantasztikus az, hogy valaki elmegy Szegedre – két rendkívül tehetséges orvosról van szó –, és el tudja hozni magával azt a valakit, aki élete társa azóta is. Boldogságban élnek, a szakmai tapasztalataikat meg tudják osztani másokkal is, ráadásul mindezt párhuzamosan csinálják a magánéletükkel. Rájuk is igaz: nem valami helyett csinálnak valamit, hanem az eleve elrendelésnek engedelmeskednek. Ilyen egyszerű.

Nem titok, hogy az interjúk a televízióba készült anyagok írott változatai. Van különbség a két változat között?

Egy dolog van, amihez ragaszkodom, hogy a kimondott szó az szent. A könyvbe nem szerkesztett változat kerül be, minden benne van, ami elhangzott. Ez fontos. Nyilván nem szó szerint, de minden bekerül. Nincs olyan, hogy ezt tegnap így gondoltam, ma viszont szeretnék javítani. Vannak nehézségek mindig, ez nem vitás, de ez mindenütt így van. Ilyen értelemben például mondhatjuk, hogy nehéz személyiség Simon Kornél, aki egy rendkívüli, mindenféle értelemben különleges személyiség. Szerepel a kötetben Csernavölgyi István is. Ők különleges körülmények között távoztak a kórházból, de azt mondom, hogy egy országszerte elismert professzort és az egykori főigazgatót nem lehet kihagyni egy ilyen könyvből, hiszen itt az egészség a fontos, az ő szakmai alázatuk, amelynek mentén megteremtették azt a lehetőséget, hogy mi gyógyuljunk.

A most megjelent kötet már az ötödik a Fehérvári beszélgetések sorában. Várható a hatodik?

Mindenképp. Benne lesz például Brückner Ákos Előd atya, aki most volt 90 éves. Három hosszú beszélgetést csináltam vele, az életútja fantasztikus. Ráadásul költöztek mostanában Fehérvárra egészen különleges személyiségek, akik nemcsak a város kulturális életében, hanem általában a társadalmi, gazdasági életében is nagyon fontos szerepet játszanak. Emellett dolgozom a Fehérvár Sportkönyve 2. részén, ami nemsokára megjelenik. Abban is egészen különleges történetek vannak.