Anna és a szobrai otthonra leltek Pákozdon (galéria)

Megtudom tőle, hogy székely származású, édesapja dévai, édesanyja gyergyócsomafalvi. Édesanyja családja a világháborút követően menekült át Magyarországra, mert nagyapját figyelmeztették, hogy megnyilvánulásai miatt keresik a hatóságok. A szülei már itt ismerték meg egymást Magyarországon.

– Öt éve lakom Pákozdon, előtte hatvanegy évig Bonyhádon éltem, ahol anyukám bölcsődében dolgozott, édesapám pedig kőműves tanulókat oktatott. Szüleim halála után döntöttem úgy, hogy elköltözöm, közelebb a gyermekeimhez. Először Agárdon és Gárdonyban kerestem ingatlant, de ott nem találtam olyat, amely igazán tetszett volna, aztán Pákozdon megleltem ezt a helyet: tudtam, itt akarok élni. Novemberben beköltöztem, hogy kiderüljön, bírom-e a telet? Bírtam és itt vagyok.

Anna egész életében könyveléssel és számvitellel foglalkozott. A munkahelyén szokása volt, hogy a kollégáit karácsonykor kis angyalkákkal ajándékozza meg: azok még sóliszt gyurmából készültek. Mindenki asztalára került egy-egy szobor.

– Azt mondták, nekem nem könyvelnem kellene, hanem ilyeneket alkotnom. Erre azt válaszoltam, jó, majd mindenkit meghívok az első kiállításomra. Ez öt év múlva meg is történt. Az agyagozás pedig úgy kezdődött, hogy a páromnak, aki kedvtelésből borászkodott, készítettem egy bibliai jelenetet ábrázoló képet, amelyen két fiatal egy nagy szőlőfürtöt cipel. Gondolkodtam rajta, milyen tartósabb anyagból tudnék dolgozni, amely nem megy tönkre a szabad ég alatt, hogy ki tudjuk tenni a kertbe. Így jött képbe az agyag.

A világhálón találta meg Rózsakerti Anita kerámiaszobrászt, akit meglátogatott, és tőle tanulta meg a szoborkészítés alapjait, a mázazást, az égetést, ő lett a mestere, az első kiállítását is ő nyitotta meg.

– Amikor elkezdtem agyagozni és rájöttem, hogy én ezt komolyan akarom csinálni, kerestem valakit, aki kemencét készít. Felhívtam egy férfit, akit az interneten találtam és kértem, küldjön árajánlatot. Mondtam a nevem, beszéltünk néhány szót és kiderült, hogy az édesapám tanította a szakmára. Ilyen kicsi a világ.

Anna 2014-ben nyitott először kiállítást Bonyhádon, a Perczel- kastélyban. Egész héten szakadt az eső, azt gondolta, a kutya sem lesz ott. A megnyitóra elhívta a lánya tanárnőjét, aki hegedült. Aztán felhívta egy kéményseprő, egy műkedvelő költő. Írt egy verset, amit az agyagozás ihletett meg és megkérdezte, felolvashatja-e a megnyitón.

– Legalább százan jöttek el, meg sem tudtam szólalni a meglepetéstől. A hegedűs elhozta magával az egész kórust, olyan fantasztikus, annyira nagyon jó érzés volt. Egy év múlva elmentünk a kapolcsi Művészetek Völgyébe, ahol a nővéremmel, aki sokat segített és inspirált, egy kertben rendeztünk szabadtéri kiállítást. Csodálatosnak látszott, ahogy a Nap körbement az égen, és a szobrokat mindig más szögből világította meg. Ott állítottam ki egy félig leomlott pince lépcsőjére a Gyűrűk ura című film szereplőit: nagy sikere volt, egy férfi lehasalt, úgy fényképezte őket. Aztán a Kiscelli Múzeumban egy országos babakiállításon vettek részt a szobraim, 2016-ban pedig Visegrádon szervezett a nővérem egy nagyon szép bemutatót. Jó sokan voltunk. Érd következett 2017-ben, s most Székesfehérváron láthatók az alkotások. De nagyon izgulok, mert szeptemberben a Köfém Művelődési Házban nyílik egy nagy tárlatom, ahová teljesen új szobrokkal készülök.

Pákozdon találkozott Fazekasné Lujzival, aki elhívta a Bütyköldébe, és csatlakozott a helyi kézművesek csoportjához.

– Ez nem csak egy csoport, mondhatni inkább, hogy családtagok, akik odafigyelnek a másikra, segítik egymást örömben, bánatban. Lujzi igyekszik érdekes programokat szervezni, agyagoztunk is, kipróbáltuk a dekupázs technikát, szőni tanultunk, mézeseket díszítettünk. Szeretek a Bütyköldébe járni, jó barátokra találtam ott. Lujzi ajánlására csatlakoztam a székesfehérvári Ősfehérvár Alkotóközösséghez.

Gecző Anna kis kerámia szobrai február 3-ig láthatók Székesfehérváron, a Széna téri könyvtárban.

– Mindig jár valamilyen ötlet a fejemben. Novemberben láttam Simon M. Veronika festményeit a világhálón, és az egyik nagyon megfogott. Miután beszéltünk és ő hozzájárult, elkészítettem a szobrot. Nálam karácsony előtt a lakás tele van ünnepi kerámiákkal, idén húsznál is többet készítettem: azokból mind ajándék lett. Úgy szoktam ezeket átadni, hogy csak leteszem őket az ajtó elé, becsengetek és gyorsan odébb állok… Ez a kis faház és környezete, a sok fa Pákozd határában megváltoztatott, sokkal zárkózottabb voltam régebben. Itt minden más lett körülöttem, hiszen tele vagyok barátokkal. Nagyon nehéz időszak volt nekem a tavalyi, mert meghalt a nővérem, de nem maradtam magamra, a Lujziék tartották bennem a lelket… És az alkotás, az agyagozás. Ahogy a kéményseprő barátom megírta: „Mert az agyagnak lelke van, mert az alkotó lelke benne hangtalan”.

Miután beülök az autóba, Anna még utánam szól.

– Jöjjön el, ha stresszesnek érzi magát, próbálja ki, meglátja, jót tesz. Az agyag lényegében a Föld, ami alattunk van, kisugárzása megnyugtat, a vele való tevékenység elűzi a rossz gondolatokat.