A múlt emlékei, a jelen szépségei Cecén

A település múltja iránt elkötelezett amatőr kutatóként ismerhetjük Önt. Honnan ez az elhivatottság?

– Már gyermekkoromban megérintettek a nagyszüleimnél tartott összejöveteleken elhangzó régi történetek, háborúkról, tekintetes uraságokról, már-már homályba vesző rokoni kapcsolatokról. Ez aztán az ő elbeszéléseiken keresztül izgalmas kapocs lett, az akkor még nagyon romantikusnak tűnő régmúlthoz. Hallgattam a gyönyörű nótázásaikat, keresgéltem az öreg bibliában a bejegyzéseket, gyűjtöttem a régi pénzeket és családi iratokat. Aztán felnőtt fejjel a családfánk kutatása során rájöttem, hogy milyen meghatározó volt az egyéni sorsokra az általános történelmi helyzet és a helyi település közössége. Ezeknek az összefüggéseit keresve kezdtem el kutakodni a fellelhető információk után.

„A múlt kötelez, a jelen munkára ösztönöz!” – tartja a mondás. Egyet ért ezzel? Melyik a kedvenc darabkája Cece történelméből, amely a feljegyzések szerint már több mint 830 éves?

– Igazából Cece históriájának minden részét érdekesnek és tanulságosnak találom, de főként fontosnak tartom a elmúlt századokban a településen élő sok-sok generáció élni akarását, kitartását a sokszor nagyon nehéz körülmények között is. Ha ezt átérezzük, akkor máris elköteleződünk fölmenőink tiszteletére, és a jelenben úgy próbálunk munkálkodni, hogy az majd az unokáink megbecsülését is kivívja.
Nekem egyébként nagyon érdekes az első világháború időszaka, hiszen mindkét nagyapám 18 évesen végigjárta a frontvonalak poklát. Elmondásaik alapján csak a gondviselésen múlt, hogy ott nem szakadt meg a mi családi vonalunk. Csoda, hogy egyáltalán itt lehetünk.

A településen láthatóan nagy figyelmet fordítanak az értékmegőrzésre. Elég csak a cecei paprikát, vagy dinnyét említenünk, amire méltán büszke a falu. A Téli esték programsorozat pedig az identitás erősítését szolgálja. Milyen történetekkel, érdekességekkel találkozott kutatásai során, ami akár ezt erősítheti?

– Az ide irányuló figyelem nagyon fontos, és láthatóan sokan tartják lényegesnek az identitást és az értékeink megőrzését, ezért is örülök ennek az ismeretterjesztési lehetőségnek. Az Ön által említett “Cecei Paprika” nagyon jó példa arra, hogyan kovácsolt egybe egy közösséget ennek a  méltán világhíressé vált zöldségfélének a termesztése, és hogyan vált majdnem száz éves sikertörténetté. Kellett hozzá az első mag, amit állítólag bevándorló bolgár kertészektől kaptunk “kölcsön”, kellett hozzá a cecei határ könnyen melegedő vízeres homokja, a jó mezőföldi szelek, amik a virág polleneket a megfelelő arányban vegyítették, na és kellett hozzá a leglényegesebb, a sok szorgos ember akik ápolták, gondozták, fejlesztették ezeket a növényeket.
Paprika termesztő gazdakörbe tömörülve sok százan osztották meg egymással a tapasztalataikat, ankétokat, kiállításokat szerveztek évről évre, hogy jobbá tegyék ezt az értékes  közös “teremtményt”, amit aztán később a nagy növénynemesítők is szárnyaik alá vettek. Volt, hogy napi 20 paprikavagon hagyta el a cecei állomást. Büszkék voltak rá, hogy ennek a közösségnek a tagjai, arra, hogy ők CECEIEK.

Nagyon szép dolgokat említett, így adódik a kérdés: Önnek, mit jelent Cece?

– Szülőföldet, ahonnan nem vágyódik el az ember, családi fészket , a temetőben pihenő rokonokat, ismerősöket, büszkeséget, hogy a gyermekeim is ide kötődnek, ízeket, illatokat, dallamokat, mosolygó embereket. Ha megengedi végül, egy szerény kis saját dalomnak a refrénjét  idézném ide!

„Jóbarát, ha megérzed az akác illatát,
Ha meghallod a távolból a harangok szavát,
A szíved mélyén tudnod kell mi össze tartozunk,
Mindig vissza vár a kis falunk!"