Folytatódott a több évtizedes hagyomány

2024.03.30. 17:30

Színes tojások sokasága rejtőzött a Zichy ligetben (galéria)

Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a gyerekek körében az Extrém Generáció Egyesület és a Keresztény Közösség Egyesület közös szervezésében megvalósult húsvéti tojáskereső verseny.

Héjj Vivien

Fotó:  Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Immár huszonkettedik alkalommal hívtak színpadi programokkal és tojáskereséssel egybekötött húsvéti rendezvényre kicsiket és nagyokat a Zichy ligetbe. A szervezők Magyarország egyik legnagyobb húsvéti programjaként hivatkoznak a rendezvényre, melyre hétszáznál is több gyermek és családja regisztrált.

Az egyesület képviselői önkéntesek segítségével elővigyázatosságból még a program kezdete előtt átfésülték a ligetet, hogy semmilyen, gyerekkézbe nem való tárgy ne legyen a füves területen. A Zichy liget területén a szervezők mintegy hétezer darab műanyag tojásba zárt cukorkát szórtak szét, melyeket öt korosztályra bontva szedhettek össze a 2-12 évesek. A színpadi műsorok után a gyerekek nem titkolt izgalommal, aprócska fonott kosarakkal felszerelkezve sorakoztak fel a számukra kijelölt tojáskereső szakasz mentén. A tojáskeresés kezdetét kürtszó jelezte, s kettő percnél több idő aligha kellett ahhoz, hogy mind a hétezer tojás gazdára találjon. Minden korosztály területén elrejtettek két nagyobb méretű tojást is, melyben egy „kincs” felirat rejtőzött, amit a megtalálók ajándékcsomagra válthattak be.

A tojások kibontása és a cukorkák begyűjtése után tombolasorsolás, szülő-gyermek játékok, arcfestés és csillámtetoválás-készítés várta az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában