A művészet mindannyiunk része

2024.05.20. 07:00

Két művész is kiállított a Kilroy-ban, Csákberényben (videó, galéria)

Két alkotóművészt kért fel bemutatkozásra ebben az évben a a „Na mi újság Wágner Úr?” Kulturális és Sport Egyesület. A május 19-én tartó, egy napos, high speed kiállítást L. Simon László író-költő nyitotta meg. A vendégek többsége meghívót kapott, de a helyieket is mindig várják.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Friedrich Ferenc szobrászművész és Szegedi Csaba festőművész kiállítását nézhették meg a meghívott vendégek a régi és mégis új környezetben, a Kilroy, illetve a 2014-ben alakult „Na mi újság Wágner Úr?” Kulturális és Sport Egyesület szervezésében.

–Azt gondoltuk, hogy a két művész alkotásait összepárosítjuk. Legtöbbször csoportos kiállításokat tartunk, így ez egy ilyen első ilyen találkozás, hogy két művész állít ki közösen. Szegedi Csaba színességével és Friedrich Ferenc letisztult vonalaival ugyanolyan világos van bent a teremben, mintha kint lennénk a zöldben, a napsütésben. Kifejezetten Fejér megyei, illetve dunaújvárosi művészeket szerettünk volna bemutatni. Nem mellesleg ők ismerték egymást korábbról, így mindkettőjüknek nagyon tetszett a gondolat, hogy együtt állítsanak ki–mondta Dobos Tibor, a szervező egyesület elnöke, illetve a Kilroy társtulajdonosa.

A high speed, vagyis egynapos kiállításra barátokat, ismerősöket, művészbarátokat, illetve országosan szereplő, a művészetek iránt érdeklődőket hívják meg. A pünkösdi kiállításoknak az is mindig érdekessége, hogy a meghívottak között éppúgy van kőműves, mint budapesti galéria tulajdonos, vagy egészen kiemelkedő művész, mint például Nagy Benedek szobrászművész.

–Itt mindenki képviselteti magát, hiszen a művészet mindannyiunk része. Minden egyes pünkösdi rendezvényen elmondjuk, hogy a legfőbb dolog az, hogy otthon érezzék magukat a vendégek, hogy nyugodtan beszélgessenek, barátkozzanak, üljenek ki a zöldbe és igyanak egy pohár bort, egy fröccsöt, vagy harapjanak egy falatot–fogalmazott Dobos Tibor.

A földből előbukkanó metrókocsi mögötti üzem és malomépület termeiben, illetve a házak által védett udvaron helyi bor, valamint zámolyi sör kerül a poharakba és helyben lőtt muflon, Csákberényben nevelt birka vagy egyéb, helyi alapanyagból készült étel kerül a tányérokra.

–Külön szerencse, ha egy személyesen ismert és figyelemmel kísért művész munkásságának irányultságával, műveinek megformáltságával, gondolatiságával, esztétikai minőségével is azonosulni tud vagy szimpatizál az ember. Én így vagyok a ma kiállító két művésszel, Friedrich Ferenccel és Szegedi Csabával. Az autodidakta sokáig szitokszónak számíthatott a magyar képzőművészetben, pedig csak két dolgot érdemes végiggondolni. Egyrészt van olyan művészeti ág, amelynek nincs intézményesített felsőoktatási képzése, például nincs költészeti vagy prózaírói főiskola, illetve egyetem, így tehát a szakmai rangot és minőséget nem az előképzettség határozza meg, hanem a mesterségbeli tudás és a tehetség, valamint az egyéni világlátás és a saját nyelv megléte.

A másik dolog pedig az, hogy a szocializmus vezetői annyi tehetséges embertől vették el a felsőfokú képzésben való részvétel lehetőségét, hogy azzal kellett szembe néznünk, hogy a legjobb, leginnovatívabb alkotóink egy része nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, legalábbis művészeti főiskolán szerzett diplomával nem–mondta megnyitó beszédében L. Simon László író-költő.

A kerti piknik és a tárlatmegnyitó után volt faültetés is. Korábban már ültettek egy vadgesztenye fát a szervezők. Akkor Kovács Péter emlékére. Ám nem csak az ő kedvence volt ez a fafajta, hanem Tölg-Molnár Zoltánnak is. Az egyetemi tanár emlékére, aki egyben festőművész is volt, egy újabb gesztenyét ültettek az egyik zártabb udvarba.

Azonban nem csak a szervező lepte meg a meghívottakat, hanem fordítva is. A délután folyamán, kissé meglepték Dobos Tibor egyesületi elnököt, amikor átnyújtottak neki egy Andy Warhol festményt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában