Víz és Fény

2024.06.25. 14:00

Nyári tárlat a Velencei-tavi Galériában

Festmények, elektrográfia és tűzzománc is helyet kap azon a kiállításon, melyet a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fejér megyei szervezete rendez a Velencei-tavi Galériában.

S. Töttő Rita

Június 29-én, azaz most szombaton 17 órakor nyílik a Fejér vármegyei képzőművészek nyári tárlata a Velencei-tavi Galériában. Bárány Terézia, a tárlat kurátora a feol.hu-nak elmondta: a tematika, amely iránymutatás a kiállító művészeknek, ezúttal a vízről és a fényről szól – ezért is kapta a kiállítás a Víz és Fény címet. 
– E két téma olyan hívószó, amely nem feltétlenül direkt módon jelenik meg a kiállított munkákon, hanem inkább hangulatában érezteti hatását – tette hozzá a szervező, ahogy azt is: nem csak Fejér vármegyei, de a megyéhez valamilyen módon kötődő huszonhárom alkotó munkája kerül a galériába, melyek között lesznek festmények, tűzzománc és elektrogáfiai munkák is. A tárlatot Wehner Tibor művészettörténész nyitja meg, s közreműködik Pitti Katalin énekművész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában