Jóízű beszélgetés zajlott gasztronómiáról, írásról, főzésről

Erősen kezdődött és úgy is végződött az idei FIN, vagyis Fehérvári Irodalmi Napok, amelyet idén kilencedik alkalommal szervezett meg Czinki Ferenc, akinek fő célja, hogy Székesfehérvár különböző helyszíneit egyszerre vonja be a négynapos, közösségi finanszírozású, elsősorban irodalmi fesztiválba szeptember közepén.

Az idei program is az Írok a nyomdában című eseménnyel indult a 0. napon, ekkor Németh Gábor író volt a vendég az ALTO Nyomdában, ahol az írótól 100, sorszámozott példányban nyomtattak Esterházy Péterre emlékező kötetet a közönség jelenlétében. A hivatalos megnyitón Erdős Virág költő olvasta fel szellemes szövegét a vármegyei levéltár udvarán, majd Darvasi László író beszélt friss, Neandervölgyiek című, háromkötetes regényéről. Az irodalmi események közé tartozott még Kemény Lili író kötetbemutatója a Könyvek boltjában, zárásképpen pedig a Petz Sörözőben újabb nagy sikerű gasztrodélutánt rendeztek Cserna-Szabó András író, valamint a szerzetes-író János testvér részvételével. Ez utóbbi esemény vonzotta talán a legtöbb közönséget: a délután kezdődött, kora estébe hajló főzés közepette zajló beszélgetésre is sokan érkeztek már, az esti Karácsony János-Bérces Viktor duóra pedig dugig volt a hangulatos, lugasos kerthelyiség.

Cserna-Szabó és János testvér – utóbbi egy tavalyi irodalmi esten járt először Székesfehérváron bemutatva a Szevasztopol és a Szabadulás című prózaköteteit – duóját Józsa Márta író, szerkesztő moderálta. A közös múltról kiderült: az origót a szentesi Horváth Mihály Gimnázium jelentette, ahol Cserna-Szabó kínos fizikadolgozatait János testvér (írói nevén Péter János) igyekezett némi segítséggel ellensúlyozni. Később András a Magyar Konyha című lapnál kezdte meg az újságírói, szerkesztői pályát, Péter János pedig – miután Szentes környékén sokáig nem talált állást a bölcsészkar elvégzése után – Pápára került tanítani. Ott ismerkedett meg a közeli Bakonybélben élő bencés szerzetesközösséggel, amelyhez aztán csatlakozott is. Jelenleg ő az a testvér, aki az étkeztetésért felelős, ő viszi a konyhát, de egyéb feladatai is vannak.

Cserna-Szabó András – akinek legfrissebb kötete Az utolsó magyarok címmel jelent meg idén – két-három évet töltött a Magyar Konyhánál, és ez idő alatt azt tapasztalta: valahogy az egész magyar gasztrotörténetnek, a gasztronómiáról való gondolkodásnak nincsen meg a stabil alapja, illetve összefüggő története. Sok változás azóta sincs – véli az író – mert ha nem tudjuk, hogy mi a hagyomány, akkor nehéz fejleszteni, pedig van mivel. Hiányzik egy folytatólagos történeti, gasztrozófiai megközelítés a magyar gasztronómia témakörében. Helytörténészek, újságírók, írók – köztük saját maga – foglalkoznak ezzel a területtel, amelyet még mindig sok legenda, fikció hat át.

János testvérnél a fakanál hamarabb került kézbe, mint a toll, ugyanis már gyermekként sokszor sertepertélt édesapja körül a konyhában. Ez az érdeklődés bontakozott ki aztán később, már a bakonybéli monostorban. Ott pedig összetalálkozott a még Szegeden megismert Saly Noémi irodalom- és várostörténésszel, aki feltette neki a kérdést: nem akar-e szakácskönyvet írni? Egyben fölajánlotta a segítségét is, így megszülethettek a Bakonybéles és Bakonybélszín című kötetek, amelyeket János testvér és a szakácsnő, Borika neve fémjelez. Mindkét könyvben van azonban spirituális tartalom, például az ünnepek bemutatásán keresztül. A szerzetes pedig – mint utaltam rá – egyéb műfajban, széppórázban is jeleskedik, és mivel nagyon szereti a macskákat (a monostornál kettőről is gondoskodik), már jó ideje tervben van, hogy a macskás történeteknek is szentel néhány oldalt a következő kötetben.

A gasztrodélutánon mindkét szerző könyveiből lehetett válogatni, illetve megkóstolhattuk az általuk főzött gombás vaddisznó ragut, amelynek receptje megtalálható az egyik bakonybéli könyvben. S hogy mi a jellegzetessége? Az, hogy somlekvár került bele, hiszen Bakonybélben remekül megterem a som.