Mohácsról kell továbbjutni

2019.10.17. 21:52

A női kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójában három megyei csapatért szoríthatunk

A sorozat ezen szakaszában már az Alba Fehérvár KC is érdekelt, a tavalyi bajnokság 7–12. helyén végző együttesek ekkor kapcsolódnak a küzdelmekbe.

Horog László

Esélyesként utazik az FKC F.: FG

Fotó: gaborfeherphoto

Az idei csatározások során a második vonalban érdekelt, nem túl jól szereplő Mohács lesz a kék-fehérek első ellenfele. Nyolc éve, 2011 februárjában már találkoztak a felek: a negyeddöntőig jutott az NB I/B-s együttes, az Alba 700 néző előtt 31-23-ra nyert idegenben, végül bronzérmet szerzett a Győrben rendezett négyes döntőben. A Mohács három fordulót követően a 10. helyen áll az NB I/B nyugati csoportjában. A szövetségben tartott sorsolás során a fehérváriak technikai vezetője, Varga Karola segédkezett, mint később kiderült, szerencsés kézzel nyúlt a golyókhoz.

Esélyesként utazik az FKC F.: FG

– Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is. Mivel területi alapon osztották el az együtteseket, szembejöhetett volna a DKKA, a Szombathely és a Mosonmagyaróvár is. Mi számítunk esélyesnek, remélem, érvényesítjük a papírformát – mondta Varga Karola.

Megyei vonatkozású mérkőzések, október 30., szerda: Mohácsi TE 1888–Alba FKC, Mosonmagyaróvári KC–Dunaújvárosi KKA, Gárdony-Pázmánd NKK–Szombathelyi KKA.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában