"új impulzus kell a csapatnak"

2020.09.25. 10:50

A hatalmas vereség után lemondott Deli Rita, az Alba Fehérvár FKC eddigi vezetőedzője

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk a női kézilabda K&H Liga 6. fordulójában a fiatalokkal teletűzdelt Boglári Akadémia-SZISE együttesének vendége volt az Alba Fehérvár KC csapata. Nem sok köszönet volt ebben, hiszen a fehérváriak együttese tíz gólos vereséget szenvedett.

feol.hu

Deli Rita a jövőbe tekint, nem látja jónak, ha folytatódna a bajnokság Fotó: MW/Török Attila

Fotó: Török Attila

A meccs következtében pénteken Deli Rita, a csapat eddigi vezetőedzője lemondott posztjáról, és vasárnap a Kisvárda ellen eddigi segítője, Józsa Krisztián vezeti majd a csapatot.

„Bár új, formálódó csapatunk van, és még a szezon elején járunk, a tegnapi mérkőzés egyértelművé tette számomra, hogy a jelen helyzetben új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért a döntésemet a klub vezetőivel egyeztetve lemondtam a vezetőedzői pozícióról. A lányoknak és Krisztiánnak nagyon sok sikert, szurkolóinknak – akiktől rengeteg szeretet kaptunk az évek folyamán – sok örömöt kívánok a továbbiakban” – olvasható Deli Rita nyilatkozata a szekesfehervar.hu oldalon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában