Tea Pijevic és Triscsuk Krisztina is bevetésre jelentkezik

2021.01.08. 07:30

Az őrangyal visszatér

Az Alba Fehérvár KC pénteken 18 órától a Hungast Szombathelyi KKA együttesét látja vendégül a Köfém Sportcsarnokban a K&H Liga 13. játéknapján. Cél az első győzelem megszerzése a rivális ellen. Az eddigi két összecsapásukkor egy ­SZKKA-győzelem és egy döntetlen született.

Kecskés Zoltán

Az Alba FKC kapusa, Tea Pijevic lett a 2020-as év kézilabdázója Horvátországban

Fotó: Fehér Gábor (FMH-archív)

A meccsritmust tekintve előnyben lehet a 13. helyen álló Alba FKC, amely már idei harmadik találkozójára készül, míg a szintén 4 pontos SZKKA csupán az elsőre. A fehérváriak vezetőedzőjét, Józsa Krisztiánt kérdeztük várakozásairól a hazai zárt kapus meccs előtt.

– Nagyon fognak hiányozni a szurkolók, hiszen mindig nagy energiát adnak az otthoni találkozókon. Sajnos most nem lehetnek velünk, de értük is harcolni fogunk, tudjuk, hogy követik majd a mérkőzésünket a Youtube-csatornánkon. Itthon akarjuk tartani a két pontot, de biztosan nagyon melós mérkőzés lesz. Kiváló csapat az SZKKA, remek játékosokkal, a csapatkapitány, Lilja Gorilszka kikapcsolása mindenképp sarkalatos pontja lesz az eredményességünknek. Bízom benne, hogy egy harcias meccsen nagyot küzdve, gürcölve mi örülhetünk a végén.

Megkértük továbbá, hogy foglalja össze az elmúlt két mérkőzés tanulságait. Az első idei fellépésükkor csapatként, míg a BL-címvédő Győr ellen inkább egyénileg villogtak.

– Csapatként kell funkcionálnunk, fegyelmezettnek kell lennünk, és megfelelő érzelmeket kell a pályára vinnünk, ugyanúgy, mint a Kisvárda elleni vendégjátékunkkor, és akkor lehet esélyünk a győzelemre. Tagadhatatlan, hogy ez a siker nagy lelki pluszt jelentett a csapatnak, és ezt a teljesítményt kell stabilan hoznunk a következő mérkőzéseken. Sok fiatal tehetséges játékosunk van, akik mindkét mérkőzésen komoly szerepet kaptak, és ez így is marad a folytatásban is. Erőltetett menetben vagyunk, de mi ezt nagyon élvezzük, hogy újra kézilabdázhatunk!

Az Alba FKC kapusa, Tea Pijevic lett a 2020-as év kézilabdázója Horvátországban
Fotó: Fehér Gábor (FMH-archív)

A szurkolókat leginkább az foglalkoztatja a mérkőzést megelőzően, hogy vajon az Alba két sztárja, a sérüléssel bajlódó ezredes kapitány, Triscsuk Krisztina, illetve a napokban Horvátországban 2020 legjobb kézilabdázójának választott Tea Pijevic kapus ott lesz-e az alsóházi rangadón.

– Nagy öröm, hogy mindketten egészségesek, és a héten már teljes értékű edzésmunkát végeztek. Nem kérdés, hogy mindkettejükre ­kulcs­szerep hárul pénteken: Triscsuk góljaira, illetve Pijevic bravúrjaira ismét szükségünk lesz a ki-ki meccsen. Igazi presztízs­csatára számítok, két nagyon motivált csapat fog találkozni. A kulcs a védekezés minősége és agresszivitása lesz. Nagyon erős a szombathelyi csapat beálló és átlövő játéka, kritikus a mérkőzés kimenetele szempontjából, ezt hogyan tudjuk megoldani.

Józsa Krisztián elmondta: nagy az összetartás csapaton belül, és bár különböző személyiségek alkotják az Alba keretét, úgy érzi, jól megérteti magát a lányokkal, akik bíznak az a stáb szakmai munkájában.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.

Siófok

12

9

0

3

379

-

301

18

2.

Győri ETO

8

8

0

0

274

-

145

16

3.

FTC

8

8

0

0

269

-

169

16

4.

Mosonmagyaróvár

8

7

0

1

224

-

215

14

5.

DVSC

8

5

0

3

230

-

207

10

6.

MTK Budapest

7

5

0

2

222

-2

12

10

7.

Vác

10

5

0

5

268

-285

10

8.

BA-SZISE

6

2

0

4

173

-

176

4

9.

Kisvárda

9

2

0

7

208

-246

4

10. Szombathely

8

2

0

6

215

-

257

4

11.

DKKA

9

2

0

7

224

-

269

4

12. Érd

9

2

0

7

227

-

287

4

13.

Alba Fehérvár KC

8

2

0

6

192

258

4

14.

Békéscsaba

8

0

0

8

157

235

0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában