Alba Fehérvár KC

2021.01.26. 21:25

Hatpontos meccs lesz

Az Alba Fehérvár KC szerda 18 órakor folytatja menetelését a női kézilabda K&H Ligában, méghozzá a 9. fordulóból pótolt, egy igen fontos találkozón fogadják a Békéscsabai ENKSE csapatát.

Káldor András

Varga Emőke két gólt lőtt a Kisvárda csapatának

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ugyan január végén járunk, de a női kézilabda-bajnokságból a pandémia miatt sokkal kevesebb mérkőzést játszottak le, mint azt korábban megszokhattuk.

Így történhetett meg, hogy bár a két csapat összecsapása eredetileg október első hétvégéjére volt kiírva, csak most futnak össze a felek a Köfém Sportcentrumban. Az Alba egyelőre a korántsem vegytiszta képet mutató tabella középmezőnyében tanyázik, míg mai ellenfelük tíz lejátszott mérkőzés után még nem szerzett pontot, és ezzel sereghajtó. Ráadásul nagyon nem lehetnek játékban sem, mivel legutóbb, két hete a Vác ellen léptek pályára, és hazai környezetben szenvedtek sima, 14 gólos vereséget. Igaz, a Magyar Kupában az NB II.-es Euronovex USE elleni 39-25-ös sikerükkel továbbjutottak a negyedik fordulóba. A lila-fehéreket nyártól a Debrecenből „átköltöző” Vida Gergő irányítja, a csapat jobbára fiatalokból áll, kapusuk Mistina Kitti lehet a fehérváriak számára leginkább ismerős, hiszen a hálóőr három évig az Albát erősítette.

Varga Emőke két gólt lőtt a Kisvárda csapatának
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az Alba Fehérvárnál a fájdalmas Kisvárda elleni vereséget el szeretnék felejteni, és újult erővel készülnek a csabaiak legyőzésére.

Erről vallott a gárda beállósa, Varga Emőke, aki legutóbb kétszer volt eredményes.

– Reménykedtünk, hogy ugyanúgy egy kemény meccsen, de le tudjuk győzni a Kisvárdát. Sajnos nem így jött össze, a végjátékban most mi maradtunk alul, ám mindent megteszünk azért, hogy a Békéscsaba ellen a két pont a miénk lehessen. A védekezésünknek olyan szintre kell visszakeményednie, mint amilyen a Szombathely ellen volt, és a támadásban is pontosnak kell lennünk, valamint mindenkinek akarni kell a pályán. Kemény meccsre számítok, nagyon ott kell lennünk majd fejben.

Csatlakozott hozzá a Ferencvárosnál nevelkedett fiatal szélső, Háfra Luca, akinek a vereség ellenére az egyik legjobb meccse volt a pénteki.

– Koncentrálnunk kell, hogy ne hibázzunk sokat, és szilárdan kell védekeznünk – tette hozzá a csapathoz a nyáron érkezett szélső.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában