kézilabda

2021.06.07. 22:02

Hat év után végre támadott Bardi Fruzsina

Tavaly nyáron került Fejér megyébe Mosonmagyaróvárról, azonnal alapemberré vált a szezont a 10. helyen záró együttesben.

Horog László

Bardi Fruzsina (a labdával) a legeredményesebbek között végzett a házi góllövőlistán

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-archív

Hat évet töltött Mosonban, ahol gyakorlatilag csak védekezett. A kapussal, Dányi Bernadett-tel érkezett a Verseci útra, tavaly nyáron írtak alá a kék-fehérekhez. Mindketten hozzátettek a gárda teljesítményéhez, Bardi különösen sokat, fontos meccseken szerzett döntő gólokat.

– A több játéklehetőség reményében jöttem Székesfehérvárra. A bizalmat megkaptam az első perctől kezdve, amiért nagyon hálás vagyok, hiszen új csapatba érkezni mindig nehéz. A meccsek jelentős részében a pályán voltam, nem számítottam ennyi játéklehetőségre, hiszen túl sok tapasztalatom nem volt támadásban. Remélem, a bizalom a jövőben is megmarad felém. Kellettek a játékpercek, hogy tapasztalatokat gyűjtsek, nagyon segítőkész volt velem mindenki, könnyen belerázódtam. Korábban alig támadtam, nehezebb majdnem teljes meccsen pályán lenni védekezésben és az akcióknál is, az elején ez nem is ment úgy, ahogy szerettem volna.

Ahogy mentek a bajnokik, egyre jobban bírta a kettős terhelést. Beállós pályatársával, Varga Emőkével jól kijöttek.

– Nagyon örülök, hogy ő a társam. Szerintem jól kiegészítjük egymást, hiszen mindig van egy-egy jó tanács, vagy egy biztató szó a másikhoz, remélem, sokáig lehetünk még csapattársak. Sok gólt lőttem, nem követtem, milyen az átlagom, sosem figyeltem, mennyi gólt sikerült szereznem a mérkőzéseken. Meg is lepődtem a minap a házi góllövőlistára pillantva, ott vagyok az elsők között, ilyen még nem volt velem. Nem tudok kiemelni meccset, melyik volt a legjobb, hiszen nekem az a fontos, hogy a csapat nyerjen. Úgy gondolom, érhettünk volna el jobb helyezést is a bajnokságban, olyan meccseket veszítettünk el, amiket sokáig a kezünkben tartottunk, illetve mi voltunk az esélyesei. Mivel ezeket a pontokat sajnos nem sikerült begyűjtenünk, megnehezítettük a dolgunkat, a szezon végéhez közeledve majdnem számolgatásokba kellett kezdenünk. Sikerült bravúrgyőzelmeket hozni év közben, ezért is bántó, hogy a könnyebb derbiket kiengedtük a kezeink közül. Jobban hangzana, hogy 8. helyen végeztünk a bajnokságban. Nagyon hosszú szezonon vagyunk túl, korán kezdtük a felkészülést, majd a pandémia miatt elmaradtak mérkőzések, sérülések is nehezítették a dolgunkat, emiatt a 10. hellyel kellett megelégednünk. Elfogytunk a végére, a záró, szombathelyi találkozón már látszott a csapaton. Bizalommal tekintek a jövőbe, meg kell mutatnunk, hogy többre vagyunk képesek, erős, magabiztos gárda leszünk.

Bardi Fruzsina (a labdával) a legeredményesebbek között végzett a házi góllövőlistán
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-archív

Bardi maximalista, mindig arra törekszik, hogy napról napra jobb legyen. Azt mondja, védekezésben és támadásban is vannak dolgok, amiket csiszolnia kell.

– Úgy érzem, sokat fejlődtem ebben az évben, de tudom, van még mit tanulnom. Fontos, hogy bizonyítani tudtam magamnak, helyem van a pályán az élvonalban. Bízom abban, hogy jövőre még jobb szezonom lesz, mindent megteszek a cél érdekében.

Korábbi együttese, a Mosonmagyaróvár történelmet írt, bronzérmes lett, kiléphet a nemzetközi porondra. Bardit tavaly nyáron marasztalták, de a Fehérvárt választotta. Emiatt nincsenek benne rossz érzések.

– Nagyon örülök az óváriak remek szereplésének. Mivel sok évet töltöttem ott, figyelemmel kísértem a meccseiket. Mosonmagyaróvár volt sok ideig a második otthonom, ahol nagyszerű embereket ismertem meg. De nem bántam meg, hogy váltottam, hiszen nekem más céljaim voltak és vannak, amiket itt szeretnék megvalósítani. Az Albánál szintén remek játékosok és emberek vannak, hiszem, hogy sikeresek leszünk.

[embed]https://www.feol.hu/sport/helyi-sport/tovabbi-erkezok-ovarrol-5000017/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában