Komáromban folytatja Temes Bernadett

Győrben kezdett kézilabdázni, bajnoki címet szerzett a zöld-fehérekkel, játszott Debrecenben, Dunaújvárosban, Vácon, az osztrák Hypo Niederösterreich együttesében, később a német Metzingenben, majd újra Vácon. Fehérvárra 2017 nyarán igazolt, négy esztendő után távozik, a klub nem újította meg szerződését. Úgy volt, befejezi kézis karrierjét, azonban a Komárom együttese szerződést ajánlott neki, amit el is fogadott. A tavalyi éve nem alakult hétköznapian, megszületett kisfia, Medárd, Temes három és fél hónappal később, tavaly nyáron megkezdte az edzéseket.

- Állapotos lettem, úgy gondoltam, a karrierem ezzel véget ért, megszületett a kisfiam, néhány hónappal később a gárdát irányító Deli Rita felhívott, lenne-e kedvem folytatni, megkezdtem az edzéseket, majd kora ősszel vissza is tértem. A férjem, a korábbi 24-szeres válogatott kézilabdázó, Halász Máté itt dolgozott az utánpótlásban, vele meg tudtuk oldani, ki vigyáz a babára, ha mindkettőnk elfoglalt volt, a nagyszülők segítettek, anyukám Győr mellől, Máté édesanyja Kecskemétről jött és vigyázott a picire. A férjem Kecskeméten edzősködött és kézilabdázott, aztán dolgozott a fővárosban, az utóbbi egy évet töltötte a fehérvári utánpótlásban. Az elmúlt napokban visszaköltözünk Győrbe, Máté a győri akadémián edzősködik, én pedig a harmincperces autóútra található Komáromban sportolok. Lesz ismerősöm, Kovacsicz Mónikával együtt kéziztem a Rába-parti városban, ő játszott a Fradiban is, majd BL-t nyert dán együttesével – mondja Temes.

Különleges karrier van mögötte, 19 évet töltött az NB I.- ben. Tagja az ETO KC első, 2005-ben aranyérmes együttesének. – Sokat játszottam, két év múltán igazoltam a DVSC-hez, onnan Újvárosba, Vácra, majd Ausztriába, aztán a németekhez. A válogatottban 28-szor szerepeltem, kétszer játszottam Eb-n, de komoly szerepet nem osztottak rám, persze az is nagy dolog, hogy kontinensviadalon magamra ölthettem a címeres mezt. Mindig irányítóként éreztem magam a legjobban, új csapatommal a cél a bennmaradás az NB I./B-ben, most jutottak fel az NB II.-ből. Volt élvonalbeli ajánlatom is, amin el is gondolkodtam, de olyan csapat invitált a tavasszal, amely végül kiesett, tehát ha őket választom, ugyanúgy NB I./B-s lennék, mint a komáromiakkal. Ráadásul távoli helyszínre kellett volna költöznöm a férjemmel és a kisfiammal. Az FKC tavalyi szezonja kapcsán azt mondja, igazi hullámvasút volt. Hol jól teljesítettek, máskor mélyen tudásuk alatt.

- A kiegyensúlyozott teljesítménnyel adós maradt a csapat. A szülés után én sem voltam túl jó állapotban, fizikálisan próbáltam gyorsan utolérni magam, ez nagy vonalakban sikerült is, meccsek maradtak el a pandémia miatt. Pályára léptünk, aztán megint karantén következett, hektikus szezon volt, mire belelendültem volna, kényszerpihenőre vonultunk. Az idény végére szerintem egyre jobban ment, közben vége lett a bajnokságnak, a szerződésem lejárt, amit a klub nem újított meg. Amikor pályafutásának legjobb időszakáról kérdezem, azt mondja, szerencsére több ilyen is volt.

- A Hypo együttesével a BL-ben szerepeltünk, minden mérkőzés nagyszerű volt, ellenben az osztrák bajnokság gyenge, átszaladtunk az ellenfeleken. Megsérültem, elszakadt a keresztszalagom, közben financiális problémák is akadtak, a kulcsemberek, a brazil világbajnokok távoztak, én Metzingenbe kerültem. Tartottam tőle, ám gyorsan kiderült, remek megoldás volt a németekhez igazolnom. Sokat játszottam, a csapat folyamatosan fejlődött, amikor megérkeztem, a gárda a tabella végén helyezkedett, bronzérmesek, egy évvel később ezüstérmesek lettünk, az EHF-kupában a klub első nemzetközi szezonjában azonnal döntőztünk, a Dunaújvárossal csatáztunk, a Fejér megyeiek jobbnak bizonyultak. Hazatértem Vácra, majd onnan Fehérvárra. Jól éreztem magam az Albában, biztosan volt rossz is, de csak a jóra emlékezem. Barátokat szereztem, az első időszakban Rózsás Josephine volt a lakótársam, Májer Kikivel együtt szültünk, ő is akkor adott életet gyermekének, amikor én. Ha időm engedi, jövök majd meccsre a családdal.