kézilabda

2021.11.04. 21:56

Négypontos mérkőzés vár rájuk

A női kézilabda K&H Liga 7. fordulójában az Alba Fehérvár KC a Szombathelyi KK ellen próbálja pontjai számát növelni pénteken 18 órától.

Káldor András

Bardi Fruzsina felépült sérüléséből, szükség is lesz rá

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mondhatjuk azt is, hogy alsóházi rangadóra készülnek a csapatok, hiszen a fehérváriak a tabella 12. helyén állnak, és szorosan őket üldözi a szombathelyi gárda egy hellyel lemaradva. A vendégeknek, akárcsak az Albának, egyetlen győzelme van a Vasas ellen, az összes többi bajnokin vereségek kísérték az útjukat.

Az előző idényben is hasonlóan az alsó régióban végeztek Marosán György vezetőedző tanítványai. Akkor az Alba vendégeként – még január elején – 13 gólos vereséget szenvedtek (35-22). Ezen a találkozón Afentaler Sára vitte a hazaiaknál a prímet, nyolc alkalommal vette be Katarina Tomasevics, illetve Christe Dalma kapuját. Az átlövő azonban sérülése miatt ezúttal nem fogja erősíteni a házigazdákat, de az ötször eredményes Gerháth Kincső, valamint az egyaránt négy-négy találatot elérő Triscsuk Krisztina, Töpfner Alexandra és a sérülése után visszatérő Bardi Fruzsina ott lesz a Köfém Sportcsarnok parkettján.

– Szerencsére nem volt ko­molyabb baj a kezemmel, a kézfejemben az oldalszalagommal volt probléma. Szó esett műtéti beavatkozásról is, de ez végül elmaradt. Nem mondom azt, hogy ne lettem volna szívesen együtt a lányokkal a győztes meccsen (a Kisvárda ellen – a szerk.). Jó hangulat van az öltözőben, ezt az erőt és lendületet szeretnénk továbbvinni a következő mérkőzésekre is. Mély gödörben voltunk, de már kifelé mászunk belőle. A Szombathelyre figyelni kell, mert már bizonyította, hogy képes meglepetéseket okozni és kemény mérkőzéseket játszani. Ez most sem lesz másként, elég küzdős és harcos meccsre számítok, de remélem, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt. – fogalmazott klubja honlapján Bardi Fruzsina.

Bardi Fruzsina felépült sérüléséből, szükség is lesz rá
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tökéletes példa erre az előző szezon utolsó fordulója, amikor az Aréna Savariában 26-21-re a vasiak győztek.

Csak bizakodhatnak abban az Alba szurkolói, hogy a két csapat utánpótlásmérkőzései után a felnőttek idén másodszor is győztesen jönnek le a pályáról. Történt ugyanis, hogy mind a serdülő, mind az ifjúsági bajnokin a Szombathelyi KK fiataljai diadalmaskodtak. Főleg az ifiknél nyílt ki az olló, ott 40-27-re kaptak ki a fehérváriak, soraikban több, már az NB I-ben is bemutatkozott játékossal.

A szombathelyieknél jól ismerheti Boris Dvorsek a 24 éves Kristina Prkacint, aki az Alba vezetőedzőjének honfitársa, közel húszszoros horvát válogatott, emellett pedig a 38 gólos Pödör Rebeka mögött a házi góllövőlistán a második helyet foglalja el 35 találattal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában