Kosárlabda

2022.05.10. 12:00

Harcolni kell negyven percen át

Szolnokon remek végjátékkal nyert, szerdán a Sopront fogadja az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata. Ha a hazaiak nyernek, a 4. helyen zárják a középszakaszt.

Horog László

Shaheed Davis volt az Alba legjobbja Szolnokon

Forrás: Kovács Péter / MW

A hétvégén az Olaj vendége volt a fehérvári kosárcsapat, amely egy héttel korábban, Szombathelyen szenvedett 96- 72-es vereséget, úgy tűnt, hasonló lesz a forgatókönyv az Alföldön is. Azonban a második félidőben szárnyra kaptak a látogatók, 19 pontos hátrányt dolgoztak le és nyertek 85-79-re. Szerdán, 18 órakor a rájátszás előtti utolsó fordulóban a Sopron látogat Fehérvárra, amennyiben a hazaiak nyernek, megőrzik a jelenlegi pozíciót. Ami már biztos, a legutóbbi idények bajnoka, a Falco nyeri ezt az etapot, mögöttük a Szolnok és az Egis Körmend következik. 

Az Alba szombati győzelme után mutatkozott esély arra, hogy a fehérváriak akár a 3. helyre is felléphetnek, ez esetben a 6. helyen tanyázó – persze, az utolsó fordulóban még itt is lehet változás – Kecskeméttel, Forray Gábor együttesével vívtak volna. Azonban a Körmend 85-72-re verte a szombathelyieket, akik alighanem már a rájátszásra tartalékolnak. A szerdai fordulóban az Alba az SKC-t látja vendégül, a Falco a Szolnokot, az Egis már nem lép pályára. – Az Alba megérdemelte a győzelmet. Az első félidőben jó csapatvédekezéssel és kiváló támadójátékkal kosárlabdáztunk. A második félidőben azonban elfáradtunk, rövid kispaddal nem tudtuk végrehajtani az elképzelteket – mondta az Olaj mestere, Gasper Potocnik.

– Az első félidőnk katasztrofális, a második nagyszerű volt. Az eredményben szerepet játszott, hogy az Olaj két-három kulcsjátékos mellett másokat is nélkülözni kényszerült. Nagyon örülök, ahogy a nagyszünetet követően úgy kosárlabdáztunk, ahogy azt én látni szeretném. Ha így folytatjuk, jó eredményeket érthetünk el a rájátszásban – közölte Matthias Zollner. A fehérváriak egyik legjobbja a 13/6 ponttal jelentkező amerikai center, Shaheed Davis volt. – Remek meccset sikerült megnyernünk az Olaj otthonában. Az első félidei hátrányból fel tudtunk állni, megérdemeltük a sikert. Így kell küzdenünk a folytatásban is, negyven percen keresztül – közölte Davis.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában