Frissen Fejérből

2022.05.13. 18:39

Szögre akasztotta a csukát, utolsó meccsét játszotta az Alba FKC két kiválósága

Az Alba Fehérvár KC – Siófok KC női kézilabda bajnoki összecsapáson búcsúzott az aktív játéktól és a fehérvári közönségtől Triscsuk Krisztina és Szarka Adrienn, valamint Bardi Fruzsina és Töpfner Alexandra.

Káldor András

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A találkozót megelőzően a „bennfentesek” már felfedezhették az irodában a négy szépen elkészített kardvirág csokrokat, amelyeket a klubvezetés részéről Balássi Imre elnök adott át később. A csapatok bemutatásakor pedig a műsorközlő szándékosan a végére hagyta a két visszavonuló, és a két távozó játékos nevét. Bardi kezdte a sort, Töpner folytatta, majd Szarka, és a legvégén hatalmas ováció közepette Triscsuk érkezett. Utóbbi „rendesen” megkönnyezte mindezt a pálya közepén...

Triscsuk Krisztina irányító és átlövő 2004-ig hazájában, Oroszországban játszott és a válogatottságig jutott, majd a Veszprém Barabás KC érintésével igazolt 2005-ben Székesfehérvárra, ahol első alkalommal 2013-ig játszott. Közben 2012-ben letette az állampolgársági esküt, és tagja lett a magyar válogatottnak, melyet 53 mérkőzésen erősített. Fehérvári távozása után az Érd, a Dunaújváros, mai ellenfelük a Siófok KC, a Kisvárda, a Thüreinger HC, és Dunaújváros érintésével 2020-ban tért vissza a koronázó városba.

Szarka Adrienn balszélső 2007-től 2010-ig szülővárosában, Kiskunhalason játszott, majd 2010 és 2017 között az FTC-ben szerepelt, amellyel magyar bajnoki és kupagyőzelmet, valamint EHF Kupa sikert ünnepelhetett. 2018-ban szerződött az Alba Fehérvár KC együtteséhez.
Bardi Fruzsina három idényben 74-szer lépett pályára a klub színeiben, ezen idő alatt 137 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, ő visszatér Mosonmagyaróvárra. Töpfner Alexandra ugyancsak három évet töltött Fehérváron, 71 összecsapáson 221 gól fűződik a nevéhez, a 2021/22-es idényben csapata legeredményesebb játékosa lett. A válogatott keretbe is meghívott szélső nyártól a DVSC csapatában folytatja pályafutását.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában