Kajak-kenu

2022.06.28. 11:38

Két KKNKKA-s kajakos is felnőtt válogatott kerettag: Kőhalmi Emesére és Fojt Sárára is számíthat a kapitány

A második felnőtt és U23-as válogatóversenyen bizonyították a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia fiataljai, hogy akár felnőtt világversenyeken is szerepet kaphatnak Hüttner Csaba szövetségi kapitánytól.

Ferencz Balázs

Kőhalmi Emese brillírozott a szolnoki válogatón

Forrás: Egyesület

A kajak-kenusok nagyüzemi hétvégéjén Szolnokon versengtek a honi mezőny felnőtt versenyzői, valamint azok az U23-asok, akik nem vettek részt a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia kiválóságai, Fojt Sára a második, Kőhalmi Emese a harmadik helyen zárt az UTE legjobbja, Rendessy Eszter mögött K-1 500 méteren, s ennek az eredménynek köszönhetően minden bizonnyal ott lesznek majd a felnőtt világversenyekre készülő magyar válogatottban. Másnap szilárdították pozíciójukat K-2 500 méteren mutatott produkciójukkal. A Fojt, Rendessy páros a második, Kőhalmi Emese Csikós Zsókával a negyedik helyen zárt. 

Az utolsó napon Kőhalmi Emese habzsolta az élvezeteket, 1000 egyesben, 1000 párosban és 5000 méteren is hajóba ült.  Simán nyerte az egyest, Rendessy Eszterrel az ezer párost, és felnőtt világbajnoki címvédőként 5000 méteren is bezsebelte a győzelmet.

- Ez a válogató sokkal jobban sikerült, mint az első, elégedett is vagyok a teljesítményemmel. Örülök, hogy sikerült kvalifikálnom magam a felnőtt csapatba, de hogy milyen számokban indulhatok, arra egyelőre még nem tudok válaszolni. Jó pályákkal és jó érzésekkel zártam a válogatót, ez a lényeg számomra – fogalmazott Kőhalmi Emese.

Takács Emma "Jó tanuló, jó sportoló" díjat is átvehetett
Forrás: Egyesület

A kisebb korosztályok képviselői Fadd-Domboriban, Magyar Kupa-fordulón ragadtak lapátot. A KKNKKA növendékei két bronzérmet nyertek. Az U15-U16-os korosztályban K-4 500 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel Jeszkel Panna, Szép Virág Panna, Járomi Maja Panka és a győri Petrik Abigél, míg U13-U14-korosztály C-4 vegyes 500 méterén Szekeres Artúr lett harmadik, s ebben a hajóban lapátolt a Dunaújvárosi KSE kenusa, Dohárszki Ábel is. 

A székesfehérvári Csónakázó-tavon tréningező Vitál Club versenyzője, Takács Emma pedig részt vehet a szegedi U23-as ifjúsági és U23-as világbajnokságon. Igaz, korából adódóan még "csak" betétprogramként lapátolhat, de eredményei, kitartása sikeres jövőt jósolnak a 12 esztendős kajakosnak. Takács Emma volt a vezérevezőse annak a négyesnek amelyik ezüstérmet szerzett a Magyar Kupa 2000 méteres távján. Ezeket a csapatokat akadémiai hovatartozás szerint állították össze. Fidel László és az oroszlányiak edzője Cserjés Károly többszöri variáció után döntötte el a beülési sorrendet. Így a napokban Jó Tanuló, Jó Sportoló elismeréssel jutalmazott Emma mögött Sattinger Zsófia, Leskó Lili, és Kovács Euniké evezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában