Eddig minden jó alakult

2023.01.03. 12:27

Rapatyi Tamás szerint harcos, és jól küzdő DKKA-t láthatunk

A nyár folyamán váltás történt a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia csapatának kispadján Vágó Attila vezetőedző helyét Rapatyi Tamás foglalta el, aki a bajnokság jelen szakaszában úgy tűnik, hogy jó irányba kormányozza együttesét.

Káldor András

Rapatyi Tamás rutinos edzőként tisztában van csapata erejével

Fotó: DH

Tősgyökeres dunaújvárosiként visszatért a gyökerekhez, rajta volt a bakancslistán, vágyott arra korábban, hogy vezetőedzője legyen a női csapatnak?

- Nem egyáltalán nem ez a felkérés véletlenül jött, amelynek nagyon örültem, és természetesen mivel dunaújvárosi vagyok nem mondhattam nemet és segíteni akartam a csapaton. Horváth Tibor (a klub ügyvezetője - a szerk.), valamint Bulath Anita sportigazgató kértek fel, akikkel nagyon jó kapcsolatban álltam már korábban is, és ezért is döntöttem úgy hogy elvállalom a feladatot.
Rendkívül rutinos szakemberként milyen tervekkel ült le a kispadra, milyennek látta a csapatot, hogy érezte, lehet keresnivalójuk már az ősz folyamán?
- Én néztem a csapatot már azelőtt, hogy ide kerültem, nagyon tehetséges fiatalok vannak benne, akiket rutinos játékosok egészítenek ki. Úgy éreztem, hogy ez nagyon jó alap lehet. Megtekintettem a mérkőzéseiket, és nyilván azt figyelembe kellett vennem, hogy Bulath Anita már nem áll rendelkezésre, amennyiben ő folytatta volna teljesen más lenne a helyzetünk és a felállásunk. Ennek ellenére én láttam a csapatban a lehetőséget, hogy érdemes lehet velük dolgozni.
A csapat jelenleg az 5. helyen tanyázik a tabellán, elégedett ezzel, vagy akár lehetne még jobb is ez a mérleg?
- Ez az ötödik hely egy pillanatnyi helyzet... Kedvező volt a sorsolásunk, és hozzá kell tennem, hogy ez nem azt jelenti, hogy a végén is ezen a helyen fogunk állni. Kihasználtuk az összes lehetőségünket, ezért maximális dicséretet érdemel a csapat minden játékosa, valamint a csapat körül dolgozó összes stábtag, mert mindenki kellett hozzá, hogy ezt az eredményt el tudjuk érni. Természetesen teljességgel elégedett vagyok, mert úgy érzem, hogy mi tényleg kihúztuk a legtöbbet az őszi idényből számunkra, amit lehetett.
A tavalyihoz képest némiképp átalakult a játékoskeret, ám az feltétlenül állandóságot jelent, hogy segítségére lehetnek olyan tapasztalt játékosok, mint Szalai Babett, Kazai Anita, vagy éppen a válogatottság küszöbét átlépő Farkas Johanna, hogy látja?
- Ez így van, mi ebből a szempontból mindent ki akarunk használni, a rutinos játékosok rutinját, a tehetséges és feltörekvő játékosok tehetségét, és azt a vágyukat, hogy minél többet szeretnének elérni. Véleményem szerint ezt nagyon jól sikerült ötvözni, és egy nagyon jó csapat közösség van. Hozzá kell tennem, hogy mielőtt én a csapathoz érkeztem, akkor sem volt ez másképp.
Volt-e olyan mérkőzés az eddig lejátszott fordulók során, amikor azt mondta a lefújás után, „igen ez már az én csapatom”, amely az elvártak szerint teljesített?
- Ez a csapat minden mérkőzés lefújása után az én csapatom volt, illetve én is a csapat tagja voltam ugyanúgy. Ez lehet a siker, vagy sikertelenség. Minden egyes mérkőzésen voltak olyan periódusok, amelyekben az látszott, hogy léptünk előre. Ebben van hullámzás, ilyen volt például a legutolsó meccsünk a Vác ellen, amikor nagyarányú vereséget szenvedtünk, de most ebben a tanulási folyamatunkban ez is benne van. Ez is a mi csapatunk!
Utalt a Vác elleni mérkőzésre, de a NEKA együttesével vívott összecsapás sem úgy sikerült, ahogy előzetesen várható volt, ott mintha egy kicsit tompábbak lettek volna, betudható ez annak, hogy meglehetősen szétszabdalt a bajnoki program, és nehéz tűzben tartani a lányokat?
- Igen, mert van egy két olyan játékosunk - mindenki másképp tudja mindezt áthidalni - akinél egy-egy ilyen kihagyás a játékra nézve nem biztos hogy jól hat. Ez biztos, hogy okoz nehézségeket, nálunk a hullámzó teljesítmény inkább a tanulási folyamatoknak tudható be, hogy amit most megtanulunk, még nem tudjuk magabiztosan. Ebben értelemszerűen vannak hullámzások, hogy sikerül végrehajtani, ám ezekkel mi tisztában voltunk már a közös munka kezdetén. A lányok ezért dolgoznak teljes odaadással.
A jövő szerdán az ETO ellen folytatják, mit vár a címvédő elleni mérkőzéstől, mit lehet kihozni ebből a párharcból?
- Mi a lehető legtöbbet szeretnénk ebből a mérkőzésből kihozni, meghatározzuk a céljainkat, hogy mi mit szeretnénk elérni, ezeket a célokat elérjük mind védekezésben, mind támadásban akkor a magunk részéről kihoztuk a maximumot, aztán, hogy ez az eredményben hogyan fog megmutatkozni az még a jövő zenéje. Feltétlenül arra fogunk törekedni, hogy elkerüljünk egy nagyobb arányú vereséget, mert az senkinek nem jó, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei. Ettől függetlenül bujkál bennünk a kisördög, hogy bármi előfordulhat, ezt azért a bajnokság során több csapat is bebizonyította. Példának okáért legutóbb a Debrecen, amely nagyon közel áll ahhoz, hogy legyőzze az ETO-t. Mi az biztos, hogy nyílt sisakkal fogunk kimenni a pályára!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában