Erdély Csanádék visszavágnának a tavalyi döntőért

2023.03.06. 07:00

Letörni a bika szarvát - Extra motiváció a Volánnak a Salzburg elleni negyeddöntő

A Hydro Fehérvár AV19 két mérkőzés alatt eldöntötte az Asiago elleni rájátszás-kvalifikációt, így a vasárnap esti választást már a kanapé mellől figyelhették a kék-fehérek. A legjobb nyolc között a Salzburg vár a Fejér megyeiekre, Erdély Csanádék visszavágnának a tavalyi döntőért.

Beke Zsombor

Erdély Csanád (kékben) már harmadszor lép jégre a rájátszásban egy Salzburg elleni párharcban

Forrás: Dömötör Csaba / NSO

Az ICEHL tavalyi idényét kiválóan zárta a Volán, hiszen simán bejutott a hatba a gárda, majd a rájátszásban magabiztosan menetelt a döntőig, ahol végül az ezüst jutott a kék-fehéreknek. Az idei szezonban bár játékban sokszor nem volt gond Kevin Constantine alakulatával, de az eredmények nem mindig alakultak úgy, ahogy a Fejér megyeiek szerették volna.

– Azt gondolom, hogy kicsivel hullámzóbb volt a teljesítményünk, mint tavaly. Kezdtünk egy nagyon jó Bajnokok Ligája csoportkörrel – tekintett vissza Erdély Csanád, a Hydro Fehérvár AV19 csatára. – Ami tapasztalatnak nagyon jó volt, de így a szezon kezdetén nem repítette az önbizalmunkat az egekbe. Nem indult olyan jól az alapszakaszunk, nem jöttek a győzelmek, nem is tudtunk az elején megkapaszkodni. A másik fontos tényező, hogy az idényben rengeteg hosszabbításos mérkőzésünk volt, amelyekből általában nem jöttünk ki jól, így a pluszpontok hiánya fájó lett a végére. Akadtak jó periódusaink is az alapszakaszban, a góllövéssel volt egy pici problémánk. Talán kevesebbet is kaptunk, mint tavaly, a védekezéssel nem volt probléma. Kicsit defenzívebb hokit játszottunk, nem volt annyi gólunk, mint amennyi kellett volna. Emberelőnyökben sem hoztuk azokat a százalékokat, amiket szerettünk volna. De most azért dolgozunk, hogy ezeket feljebb tornázzuk. Ez a sport szépsége, tiszta lappal gyakorlatilag egy új szezon veszi kezdetét a rájátszással. 

A tavalyi ezüstérmes idény után talán az elvárások is nagyobbra szöktek, a kiegyensúlyozott mezőnyben ugyanakkor egy-egy rosszabb időszak megbosszulta magát.
– Nagyon nagy elvárással indultunk a tavalyi szezon után. Szerintem a legjobb kettő-három minden évben nem biztos, hogy még reális. Az, hogy nem jutottunk be a hatba az nagy szívfájdalom volt, pedig szinte a végsőkig meg volt a sanszunk. Sajnos néhány túrán eljátszottunk pár pontot, amelyek hiányoztak később. Amikor láttuk pár fordulóval a vége előtt, hogy az első hat elúszott, akkor is megvolt a célunk csapatként, el akartuk érni a hetedik helyet. Sajnos az sem jött össze, de búslakodni nem volt időnk, hiszen gyorsan következett az Asiago elleni párharc. 

A playoff-kvalifikációban nehéz ellenfél jutott a Volánnak, hiszen az olaszok kiválóan zárták az alapszakaszt, többek között Székesfehérváron is nyertek. A kék-fehérek azonban összekapták magukat, hazai pályán 4-0-ra nyertek, majd Olaszországban egy gólgazdag mérkőzésen 5-4-re diadalmaskodtak, így két találkozó elég volt a továbbjutáshoz.
– A kvalifikációban fontos tényező volt, hogy a csapatunk magja az előző idényben komoly szériát produkált a rájátszásban, nagyon sok, értékes tapasztalatot tudtunk gyűjteni, ez előny volt az Asiagóval szemben. Két ponterős védőjükre oda kellett figyelnünk, illetve a kicsit kontrára épülő játékukra. Ebből a szempontból valamelyest hasonlítottak az Innsbruckra, hogy azonnal megindulnak korongszerzés után. Az edzők figyelmeztettek is minket, hogy azonnal vissza kell zárnunk, hogy ne tudjanak kibontakozni. Szerettük volna a fizikális játékot is erőltetni, próbáltuk nyomás alá tenni őket.

A pénteki siker egyben több pihenést is eredményezett, hiszen a playoff kedden már kezdetét veszi, így a vasárnapi választást játék nélkül várhatták a fehérváriak.
– Minden extra szünnap aranyat ér, akár a kisebb betegségek, sérülések kezelésére is jól jön a plusz idő. Több pihenő mindig jól jön, főleg ha azt vesszük, hogy Asiago után szombat reggelig buszon ültünk, így azért az a nap nem volt igazi szünnap. 

Vasárnap este végül a Linz jutott be utoljára a rájátszásban, a választás során pedig a Fehérvárt az alapszakaszban második helyen végző Red Bull Salzburg választotta ki. A tavalyi döntős párharc visszavágója kedden rajtol Salzburgban.
– Nem lepett meg, előzetesen is úgy gondoltam, hogy vagy az RBS, vagy a Bolzano választ majd ki minket. Én örülök neki, így a tavalyi döntő miatt van bennünk még egy extra motiváció is. Kíváncsian várom mit hoz a párharc. Embert védekeznek, így egy picit talán át kell majd alakítanunk a támadójátékunkat, meg kell becsülnünk majd a korongot. A csapat magjának már nem az első playoff-mérkőzése lesz a Salzburg ellen, személy szerint nekem már a harmadik következik.  

A párharc tervezett időpontjai:
2023. március 7.  19:15  EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2023. március 10.  19:15  Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2023. március 12.  16:30  EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2023. március 14.  19:15  Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2023. március 17. (ha kell)  19:15  EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2023. március 19. (ha kell)  17:30  Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2023. március 21. (ha kell)  19:15  EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19

Az első két hazai mérkőzésre a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában