Már a Hajduk ellen is készülnek

2024.01.10. 17:39

Kettőt edzett a Vidi

A horvátországi edzőtábor ötödik napján van túl a Fehérvár FC. Bartosz Grzelak szerdán két edzést vezényelt a csapatnak.

Ferencz Balázs

Szabó Levente bűvöli a labdát Umagban

Forrás: fehervarfc.hu

Fotó: TOTH ELLA

Az első napok eső áztatta tréningjeit követően vasárnap óta már száraz, igaz, kissé szeles időben edz a Fehérvár FC. Az OTP Bank Liga 2023-2024-es szezonjában 17 mérkőzésen 30 pontot gyűjtő, s ezzel a tabella harmadik helyén álló piros-kékek szerdai programjában két tréning szerepelt. Mindkettő labdás gyakorlatokkal volt teli, mint ahogy azt korábban Bartosz Grzelak vezetőedző is jelezte, a védekezésen volt a fő hangsúly. Mindemellett azonban már valamelyest készült a gárda a pénteki, Hajduk Split elleni összecsapásra is. 

A horvát élvonal listavezetője hétfőn érkezett meg ugyanabba az umagi szállodába, ahol a Vidi is töltimendennapjait, kedden pedig már 3-0-ra verte a szlovén NK Aluminij alakulatát. Kleinheisler László egy félidőt kapott, s minden bizonnyal a Fehérvár FC ellen is pályára lép.

A játékosgarnitúrában  nem volt mozgás a hét közepén, az NB III-as együttestől felvitt Husvéth Ádám és Fodor-Papp Tamás is harcol azért, hogy az első csapat keretében maradhassanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában