Férfi röplabda

2024.03.18. 20:44

Az előny tudatában utazik Kecskemétre a Loki

Kecskemét Előnyből várhatja a Kecskeméti RC elleni második összecsapását a férfiröplabda Extraliga negyeddöntőjében a MÁV Előre Foxconn.

Szabó Róbert

A VOK Sportcsarnokban simán nyert a MÁV Előre Foxconn

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az idényben eddig háromszor találkozott a két csapat egymással, amelyből két alkalommal sima, három szettben nyert a MÁV Előre Foxconn. A legutóbbi, szombati összecsapáson a Kecskeméti RC megemberelte magát, és a harmadik játszmát 25:20-ra behúzta, így javított ezen a statisztikán, azonban így sem volt közel ahhoz, hogy előnybe kerüljön az elődöntőért vívott párharcban. A Loki ugyanis végig uralta a mérkőzést, és kemény csatában 3:1-re nyert. 

A visszavágóra is jó előjelekkel utazhat a MÁV Előre, hiszen legutóbb 2022 decemberében kapott ki Kecskeméten, akkor is egy ötszettes találkozón. Azóta kétszer játszottak a KRC pályáján, mindkétszer sima, három játsz­mában diadalmaskodtak. A forma és a különbségek alapján ez most is várható, és akkor már csak egy győzelemre lenne a továbbjutás. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában