Triscsuk Krisztina: Nekünk nem világsztár kell

– Mennyire hiányzik a játék? Nehéz a lelátón?

– Imádok a lelátón lenni, én annyira kiadtam mindent magamból a pályafutásom során, hogy nem hiányzik a kézilabda. Még a labdát sincs kedvem megfogni. Ettől függetlenül rendszeresen sportolok, formában tartom magam, de már nem szeretnék pályára lépni, megvagyok játék nélkül. Tudatosan készültem a civil életre és ez megkönnyítette az átmenetet. Sportolói pályafutásom befejezése után rögtön munkába álltam, nem volt üresjárat, még terhesen is végig dolgoztam.

– Erre készült, hogy ezt fogja csinálni a pályafutása után, és mindenképpen a kézilabdában marad?

– Sok mindent tanultam, sok mindent elvégeztem, de mindig tudtam, hogy nekem a kommunikáció, a szervezkedés és intézkedés kell. 15 éven keresztül építettem ki a kapcsolataimat, és most ennek köszönhetem, hogy sikeresnek érzem magam a civil életben is és élvezhetem a befektetett energia gyümölcsét.

– Egyértelmű volt, hogy ezt csak Fehérváron szeretné csinálni, vagy ha hívták volna máshová, akkor azt elvállalja?

– Nem. Nekem Fehérvár volt az első. Itt kezdtem, és itt is fejeztem be a pályafutásom és csak azon járt az agyam, hogy hogyan tudnék az egykori és az akkori csapatomnak segíteni. A pályán ott van a csapat, az a 20 játékos, akik hétről-hétre játssza a mérkőzéseket, de áll mögöttük az irodában is egy csapat, akik ugyanúgy mindent megtesznek, hogy sikeres legyen a klub, a szurkolók, a nézők ki legyenek szolgálva. Biztosítják, hogy a játékosoknak mindene meglegyen és csak a játékra kelljen koncentrálniuk. Igazából egy játékos aláírja a szerződését, megérkezik a klubhoz, edzésekre jár, meccseket játszik és kész. Ez az ideális, ez így van rendjén. A pályán kívül, az irodában, mint egy másik csapat ott is mindenki keményen dolgozik, hogy a feltételek adottak legyenek. Ez a két csapat csak együtt működőképes.

– Január 1-től már sportigazgatóként dolgozik a klubnál. Ez miben különbözik az előző feladatától, miben más? Mit csinál egész pontosan egy sportigazgató?

– Nagy a felelősség. Komoly döntéseket kell hoznom, amibe legtöbbször persze be kell vonni Balássi Imre klubelnököt is. Megbeszélünk, egyeztetünk és bár sokszor ő mondja ki a végső szót, de rengetegszer elfogadja az általam előkészített döntési folyamatot. Én egyeztetek, beszélek a gazdasági vezetővel mikor mennyi fér bele, esetleg mit-hogyan lehetne jobban csinálni, de a technikai vezetőt is segítem kézilabdás kérdésekben. Általánosságban össze kell fognom mindent és mindenkit, a játékostól az edzőn át a döntéshozóig.

– Az igazolásokba is van beleszólása?

– Még októberben megbeszéltük az elnök úrral, hogy belefolyok a játékos igazolásokba is, mert addig csak a játékosokkal való kapcsolattartás és a szponzoráció volt a feladatom. A vezetőedzővel egyeztetve elkezdtem tárgyalni a leendő játékosokkal, hogy minél hamarabb kialakuljon a következő évi keret, mert úgy gondolom, ha nem lépünk időben, akkor február-márciusban már csak a maradék játékosok közül válogathatunk. Elkezdtem keresgélni, videókat néztem, konzultáltam az edzőkkel, a kiválasztott játékosokról beszámoltunk az elnöknek, majd közösen meghoztuk a döntést, kit milyen feltételekkel szerződtetünk. Nem csak azt néztük, hogy valaki mennyire jó játékos, és mennyibe kerül, hanem azt is, hogy milyen ember. Utánajártam, hogy milyen hatással volt a csapatára. Előfordulhat, hogy valaki még nem kész, mérkőzést eldöntő játékos, de olyan pluszt fog tudni adni az öltözőben és olyan munkabírású lesz, hogy ez fogja motiválni a társait. Egy csapat ott kezdődik, az öltözőben. Pályafutásom utolsó éveiben nagyon ideges és mérges voltam, mikor bementem az öltözőbe, és mindenki a telefonját bújta. Lányok, legalább másfél órára beszéljünk, kommunikáljunk egymással! Nem hiszem, hogy annyira fontos, halaszthatatlan információkat kell közvetlenül edzés után befogadniuk. Ezzel nem tudtam és nem tudok kibékülni. Én imádtam ott lenni, ha kilenckor kezdődött az edzés, már negyed kilenckor odaértem. Ez ma már más világ. Egyébként javasoltam, hogy a házirendben legyen egy pont, miszerint meccs előtt másfél-két órával, mikor megérkeznek a lányok, onnantól nincs telefon. Az ott és akkor munka és felelősség.

– Ezek szerint össze is állt teljesen a jövő évi csapat?

– Még van egy poszt, ahova keresünk egy játékost. Az még nem eldöntött, hogy igazolni fogunk, vagy inkább egy fiatalnak adunk esélyt. Feleslegesen nem hozunk ide senkit. Azt tapasztalom, hogy eddig senki nem akart menni, most meg a magyar játékosok menekülnek külföldre, de nem értem miért. Nem tudják mi vár rájuk. Én voltam egy évet Németországban, köszönöm szépen, elég is volt. Itt fehérváron a fiatal, lehetőleg saját nevelésű játékosoknak adunk lehetőséget és ne kelljen külföldről igazolnunk játékosokat. Minden igazolás előtt beszélek az edzőikkel, játékostársaikkal, összeszedem az információkat, egyeztetek a kapusedzővel, vezetőedzővel és csak ezután, közösen döntünk. Így volt Szabó Kittivel is és ez a módszer nagyon jól bevált. Ült a padon az MTK-nál, mert nem volt jó passzban, nem volt összhangban az edzővel, de nagyon jó véleményeket hallottunk róla. Nálunk megkapta a bizalmat, kivirágzott és 8-9 gólokat dobál. Imádnivaló kislány, nagyon jót tett a csapatnak. Szinte sírt mikor idekerült, le volt fogyva, de mi azt mondtuk, csak foglalkozzon saját magával, a játékkal, építse vissza magát, erősödjön vissza és minden rendben lesz. Két-három hét kellett neki és elkezdett szárnyalni. Nekünk nem világsztár kell, hanem Szabó Kittik, akik alázatosak és megtesznek mindent a csapatért, a szurkolókért.

– Kik távoznak, és kik érkeznek pontosan?

– Elmegy két kapus, Kubina Molli és Tóth Nikolett, helyettük érkezik egy magyar hálóőr és a spanyol Maddi Aalla Rotaetxe. A mezőnyjátékosok közül Besszer Borbála és Afentáler Sára megy el Vácra, viszont visszatér Budaörsről Szabó-Májer Krisztina, és érkezik Dunaújvárosból a portugál Débora Solange Da Costa Moreno, aki egy igazi védekezőspecialista, meccsenként húsz faultot csinál. Hatalmas küzdő, kemény, határozott védő, olyan, aki nekünk pont hiányzik. Mellettük ugyancsak Dunaújvárosból igazoltuk a lengyel balkezes jobbátlövőt, Trawczynska Malgorzatát. Azért őket választottuk, mert külföldiként ők már játszottak Magyarországon egy évet és általában egy év kell egy külföldinek, hogy felvegye a ritmust és beilleszkedjen. Láttam mire képesek. Én most nagyon pozitív vagyok, ez jövőre nagyon jó csapat lesz, és én bevallom, egy-két éven belül nemzetközi kupaszereplésről álmodozunk.

– A fiatalok közül akkor mindenki marad?

– Igen, mindenki maradt. Aztán tőlük függ, hogy ők mennyi energiát fektetnek a kézilabdába, a lehetőséget biztos meg fogják kapni.

– Ezt hogy érti?

– Magyarországon sok fiatal csak úgy el van. Beszéltem ifi játékosokkal, hogy miért nem akarnak jobbak lenni, hiszen minden megvan bennük, de mentálisan nem hiszik el, hogy képesek lennének rá. Ha rosszul játszik, akkor is boldog, mosolyog. Én ha rosszul játszottam, féltem az utcára kimenni, hogy mindenki engem néz, mert csak öt gólt dobtam és kikaptunk. Itt megint a Szabó Kittit kell felhoznom példaként, akit tényleg megvisel egy-egy vereség. Budaörsön is nagyon bántotta, hogy ő és még egy-két játékos mindent megtett, de így is kikaptunk. De hol voltak a többiek? Ott állt a pálya szélén összetörve. Mondtam neki, hogy ezt nem szabad, te profi játékos vagy, menj be az öltözőbe, muszáj feldolgozni a kudarcot is.

– Van esély arra, hogy valami olyan fiatalt találjanak, aki később válogatott lesz, és meg is tudják tartani hosszú távon?

– Van egy nagyon tehetséges junior-válogatott kiszemeltünk, aki reméljük csatlakozik hozzánk nyártól, és mindent megteszünk, hogy itt is maradjon nagyon sokáig és közösen nagyon sikeresek legyünk. A neve még legyen titok.

– Az elmondottak alapján arra viszont nincs esély, hogy ideigazoljon egy válogatott játékos?

– Én felvettem a kapcsolatot egy válogatott átlövővel, aki a csapatánál kispadon ül, és próbáltam idecsábítani. De azt mondta, annyira jó fizetést kap, hogy inkább ül a padon tovább. Erre mit mondjak? De kérdeztem már azt is játékostól, hogy nem akarsz válogatott lenni? Azt válaszolta: dehogyis, mert akkor még nyáron sem lesz szabadságom. Ezért mondtam, hogy mi szó szerint csapatot építünk, nem sztárok kellenek, hanem olyanok, akik bármit megtesznek egy közös célért, a csapaért és együtt küzdenek egymásért, a sikerekért. Tamara Szmbatian és Szabó Kitti személyében megvannak a vezéreink. A többieknek őket kell követniük és ne olyanok legyünk, mint a lottó. Vagy bejön, vagy nem. A legváratlanabb pillanatokban ne stresszeljenek be, ne elidegeskedjenek el szituációkat

– Ha már stressz. Az ikrek, Bende és Gergely hogyan viselik, hogy az édesanyjuk ennyit dolgozik?

– Nagyon jól. Bende imádja a labdát, az egész lakás tele van velük. Nagyon szépen fejlődnek, most lettek egy évesek. A doktor is mindig viccelődik, hogy úgy néznek ki, mintha már hároméves lenne mindkettő. Pedig figyelek mit esznek, sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk és rendszeresen főzök nekik főzelékeket. Szerintem a hazai krumplinak nemsokára mi leszünk a reklámarcai, olyan sokszor kerül az asztalra.