Nagy céljai vannak az ifjú teniszezőnek

2024.07.05. 19:00

A legjobb lenne a Kiskút-játékos

Párosban a Kiskút TK játékosai, Ruzsinszky Hanna és Szabó Lora nyerte a 2024-es vidékbajnokságot az L18 kategóriában. Ruzsinszky Hannával beszélgettünk a siker után.

Szabó Róbert

Ruzsinszky Hanna a Kiskút TK színeiben lehet ott a Szuperligán

Fotó: Ruzsinszky Hanna

Szentesen rendezték még 2024-ben a tenisz vidékbajnokságot, ahol az L18 mezőnyben párosban a Kiskút TK két versenyzője, Szabó Lora és Ruzsinszky Hanna is elindult. Lora egyéniben is diadalmaskodott, majd Hannával párosban is megnyerte a tornát. 

– Nagyon örültünk a sikernek, hihetetlenül büszke voltam magunkra. Most először nyertünk együtt vidékbajnokságot. Ez a második legnagyobb sikerünk – kezdte gondolatait a fiatal játékos.

Ruzsinszky Hanna arról is beszélt lapunknak hogy ismerkedett meg a tenisszel.

– Öt-hat éves koromban kezdtem el teniszezni azért, mert édesapámnak teniszpályái voltak Tihanyban, ahova én is lejártam vele. Először vele, majd edzővel is játszottam – mondta a tenisszel való kapcsolatáról a fiatal játékos. Hozzátette első versenyeire viszonylag későn nevezett, már 11 éves korában.

A 17 esztendős teniszező eddig a Balatonfüredet erősítette, onnan igazolt át a Kiskút TK-hoz azért, mert így csapatban is tud indulni versenyeken. Mint azt lapunknak elmondta, a balatonfürdeieknél nem volt a korosztályában játékos, ezért nem volt rá lehetősége.

– Régebben, három négy évvel ezelőtt már jártam edzésen a Kiskúton, nagyon tetszett az, hogy sok jó játékos van, akikkel tudok készülni. Plusz Szabó Lora, a párostársam is itt játszott már – folytatta Ruzsinszky. 
A fiatal játékos több tornán is részt vett már, eddig ITF-torna volt a legrangosabb, ahol elindult, de Tennis Europe és magyar kiemelt versenyeken is részt vett már.

– Szeretnék én lenni a legjobb, és egyszer majd Grand Slamet nyerni. Jelenleg azonban lépésről lépésre haladunk, az edzőim és a szüleim pedig mindenben támogatnak – nyilatkozott céljairól az ifjú tehetség. Hozzátette, örül, hogy a Szuperliga keret tagja lehet és hálás, hogy olyan nevekkel játszhat együt, mint Stollár Fanni, Tóth Amarissa vagy Maria Tyimofejeva.

Az ifjú teniszező a nagyokat is követi, a női mezőnyben Serena Williams volt a nagy kedvence, míg a férfiaknál Novak Djokovics sikeréért szorít. A szerbek klasszisában a legjobban azt szereti, hogy mentálsian rendkívül erős és bárhonnan képes megfordítani egy mérkőzés állását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában