Érkezik a Berlini Mennydörgés

2024.07.05. 17:50

Első idei győzelméért hajt az Enthroners

Vasárnap újabb hazai mérkőzés vár a Fehérvár Enthroners csapatára az ELF (European League of Football) következő fordulójában. Az ellenfél a csoportrivális Berlin Thunder lesz.

Szupkai Gábor

Kapj el, ha tudsz!

Fotó: Kricskovics Antal

A két csapatnak megvan a közös múltja, hiszen az előző szezon alatt már kétszer is megütköztek egymással. Akkor mindkétszer a berliniek tudtak diadalmaskodni, és ez sajnos idén sem változott a berlini meccsen.

A Thunder részéről a legjelentősebb változás a tavalyi évhez képest egyértelműen az irányító pozícióban történt, ugyanis az idei évre a csapat megszerezte azt a Jakeb Sullivant, aki a 2023-as szezon során még a Frankfurt Galaxy csapatát vezette egészen az elődöntőig. Sullivan nem is okoz csalódást, a Berlin a második legtöbb pontot termelte a ligában. A védekezésük már közel sem olyan tökéletes, de így is 50 százalékos mérleggel állnak, három győzelem és ugyanennyi vereség áll a nevük mellett, amivel második helyen állnak a csoportban a Vienna Vikings mögött.

Ezzel szemben az Enthroners sajnos öt vereséggel áll, megelőzve a hat vereséget gyűjtő Prague Lions gárdáját. Az idei első berlini meccsen a Thunder 43-3-ra győzőtt, de ezen a meccsen a fehérváriak sérülés miatt nélkülözni kényszerültek amerikai irányítójukat, Jack Mangelt. A helyére beálló Hegedűs Máté ugyan rendelkezett ELF tapasztalattal, de egyelőre még közel sem kezdő szintű játékos.

Mangel azóta visszatért, de így sem lesz egyszerűbb dolga a Koronázóknak, mert az elmúlt hetekben nem kímélik a sérülések csapatot. Három játékos (Kis-Prumik Attila, Szűcs Kristóf és Boros László) sérülése sajnos olyan súlyosnak bizonyult, hogy számukra biztosan befejeződött az idei ELF szezon. Visszatért viszont a csapatba a régi nagy kedvenc Remy Sap (DB), és további három játékost igazolt a Fehérvár, Isaac Ajanah (DE), Leonardo Sophoclis (WR) és  Oliver Tribler  (TE) személyében.

A Berlin Thunder elleni derbi vasárnap 13 órakor kezdődik a fehérvári First Fielden. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában