Nincs köze kínhoz, tornához

Egy girardi(szerű) kalapos úr tekerte akkurátusan annak a szerkezetnek a karját, amilyenhez hasonlót még hatvan évvel ezelőtt is szinte mindenki ismert. Persze városon. Pesten. Kintorna, verkli, wurlitzer - efféle neveken emlegették a muzsikáló szerkezetet, amely lényegében átmenet volt a hangszeres zenéléstől a gépi zenélés felé. Mednyánszky Miklós alig néhány esztendeje martonvásári lakos, barátságból ajánlkozott a megnyitó zenélésre, hiszen a martonvásári nyár szellemiségét át- meg átlengi a hagyományok felelevenítése, a tradíciók elevenen tartása.

- Botfülű vagyok, gépet vettem igénybe muzsikáláshoz - mosolyog szelíden Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi mérnök és szakértő a kérdésre, hogy miért kezdett el foglalkozni a félmúltbéli szerkezetekkel.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

Egy girardi(szerű) kalapos úr tekerte akkurátusan annak a szerkezetnek a karját, amilyenhez hasonlót még hatvan évvel ezelőtt is szinte mindenki ismert. Persze városon. Pesten. Kintorna, verkli, wurlitzer - efféle neveken emlegették a muzsikáló szerkezetet, amely lényegében átmenet volt a hangszeres zenéléstől a gépi zenélés felé. Mednyánszky Miklós alig néhány esztendeje martonvásári lakos, barátságból ajánlkozott a megnyitó zenélésre, hiszen a martonvásári nyár szellemiségét át- meg átlengi a hagyományok felelevenítése, a tradíciók elevenen tartása.

- Botfülű vagyok, gépet vettem igénybe muzsikáláshoz - mosolyog szelíden Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi mérnök és szakértő a kérdésre, hogy miért kezdett el foglalkozni a félmúltbéli szerkezetekkel.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Botfülű vagyok, gépet vettem igénybe muzsikáláshoz - mosolyog szelíden Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi mérnök és szakértő a kérdésre, hogy miért kezdett el foglalkozni a félmúltbéli szerkezetekkel.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Botfülű vagyok, gépet vettem igénybe muzsikáláshoz - mosolyog szelíden Mednyánszky Miklós Kós Károly-díjas műemlékvédelmi mérnök és szakértő a kérdésre, hogy miért kezdett el foglalkozni a félmúltbéli szerkezetekkel.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Ezt a sípládát bolhapiacon vásároltam alkatrészenként, magam raktam össze. Az 1910-es, 20-as években készülhetett. Ezt a hozzávaló, egyméteres lyukkártyaszalagot Hollandiában vettem néhány éve, hét és fél euróért. Bár réginek látszik, nem az, számítógép segítségével készítették - teszi hozzá, s figyelmembe ajánlja a honlapját, amelyen kimerítően értekezik a sípláda történetéről.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

Csakugyan sok érdekesség tudható meg e meglehetősen régi mechanikus szerkezetek históriájáról, amelyek már az ókorban kezdtek feltünedezni, s a második világháborúig lényegében működésben is voltak. Az emberiség születése percétől zenél, muzsikál, s ha meggondoljuk, a hangszeres és élő zene egyeduralkodó volt a 20. század első harmadáig-közepéig. Ebben kis átmenetet jelentettek a mechanikus, gépies masinák, amelyek villany és elem híján valamely más, elmés szerkezettel szolgáltattak zenét. Ahogyan Mednyánszky írja, a különféle automata gépek, izgő-mozgó szerkezetek hamar megjelentek. Az 1700-as évek körül kezdték tömegével használni a vándor- és utcai muzsikusok őket, Mária Terézia rendelete pedig egyszerre minősítette fel és le a használatukat, működtetésüket. Csak hadirokkantaknak engedélyezte velük a pénzkeresést, ami mutatta: nem művészetnek tekinti a műfajt, hanem kommersz szórakoztatásnak. Viszont szociális érzékenység tekintetében ez piros pontos intézkedés volt, annyi szent!

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

A kintornának persze semmi köze sem a kínhoz, sem a tornához, miként ez elterjedt a nevével kapcsolatban, s amely első pillantásra még logikusnak is tűnhet. Tekerni és tekerni a kart, amely mozgásba hoz egy szögekkel kivert hengert, s a szögek acélnyelvekhez ütődvén, zenélnek, azaz az előzetesen rögzített zenét lejátsszák. Gyönyörűséges dobozok, ládák, nyakban hordható és kerekeken guruló változatok kerültek ki a gyártók kezei közül. A wurlitzer elnevezésű zenegépekkel bizonyos Wurlitzer nevű, Németországban született, s az USA-ban befutott zenegépgyártó üzletember árasztotta el a világot a 19. században, e szerkezetek virágkorában. Szóval a kintorna a latin quinterna - kinterna kifejezés alig kitekert folyománya, magyarul ötödöt jelent, s nyilván zenei jelentés tapad hozzá, nem bolygatjuk. A lyukkártyás változatnál a lyukak által meghatározott program sípokat szólaltat meg. Mednyánszky úr szívesen elmeséli akármelyik változat történetét, működését, alaposan beleásta magát a zenélő szerkezetek tudományába. Hogy miért? És miért pont ezt?

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.

- Mert megtetszett - válaszolja egyszerűen. Ugyanis szakmája szerint van elég kutatni- és írnivalója, hiszen műemlékvédelmi mérnökként jegyzik: helytörténészek, néprajzosok áldják a nevét. A vályogházak históriáját például több könyvben és tanulmányban írta meg, és megmentésükért missziót is vállalt. De ez már egy másik, nem kevésbé érdekes történet.