Virág az összegyűrt vonaton

- Ott ültek az erdőben, amikor megláttuk őket. Aztán szó nélkül elkezdtek rohanni felénk - emlékezett az egyik mentőegység tagja, aki több mint öt héttel a délkelet-ázsiai szökőár után találta meg a katasztrófa kilenc túlélőjét az Andamán-szigeteken. Az öt férfi, két nő és két kamaszlány kókuszdión élt a Thaiföld és Indonézia közelében lévő szigetcsoport Campbell Bay nevű apró földdarabján. A cunami után a hegyekbe menekültek és lakatlan vidéken keresztül gyalogoltak kelet felé.

Sok évszázad legpusztítóbb szökőára volt az Indiai-óceán medencéjében két évvel ezelőtt, 2004. december 26-án végigsöprő gyilkos hullám, amely tizenkét országban negyedmillió áldozatot követelt. Az összeszámlált halottak több mint háromnegyede az indonéziai Szumátra szigetének északi részén veszítette életét, ez a térség feküdt a legközelebb a Richter-skála szerint 9-es fokozatú rengés epicentrumához.

Srí Lankán, amelyet Indonézia után a leginkább sújtott a szökőár, a harmincezret is meghaladta a halottak száma. Emberek fulladtak meg és zúzódtak szét Indiában, Thaiföldön, Szomáliában, Burmában, a Maldív-szigeteken, Malajziában, Tanzániában, a Seychelles-szigeteken, Bangladesben és Kenyában is. Ha a pusztítás arányait meg akarjuk érteni, képzeljük el, hogy olyan mértékű katasztrófa történt, mintha Fejér megyében száz lakosból csak negyven élte volna túl a tragédiát.

Már néhány nappal a cunami után tudták a szakemberek, hogy tízezrek életét menthette volna meg az a rendszer, amely figyeli az árhullámok mozgását, sebességét és tömegét. De ilyen nem létezett.

December 26-án a szökőár a földrengés után perceken belül elérte Indonéziát, de Thaiföldet már egy óra, Indiát és Srí Lankát két és fél óra múlva, Malajziát és a Maldív-szigeteket, valamint Afrika partjait még később... Lehetett volna cselekedni, de pénz és felkészültség hiányában már mindenhez kevés volt az idő. Ráadásul a következmények nem csupán a természet számlájára írhatóak: az elpusztított korallzátonyok, a kivágott part menti mangroveerdők már nem csökkentették a hullámok pusztító erejét. De kellett a hely az újabb szállodaláncok számára, a települések lakói pedig a megélhetési lehetőségek miatt fokozatosan lehúzódtak a biztonságosabb, magasabban fekvő területekről a partra.

A kiszolgáltatottságba.

A hatalmas hullám, a vízfal magasságát jól érzékelteti, hogy a fák tetejét is át kellett vizsgálni fennakadt holttestek után. Sír Lankán hajókat emelt át az áradat teljes házsorokon, így azok a víz elvonulása után az utcán feküdtek. Egy vonatot haladtában kapott el a tenger, s összegyűrte, félredobta, s minden utasa meghalt, de azok a szerencsétlenek is, akik útjába kerültek. A szörnyű szerelvény ma egyfajta emlékmű: ottjártamkor virágcsokrokat láttam rajta, a sínek a semmibe mutattak.

A szökőár a nyílt tengeren észrevétlen, a vízfal csak a part menti, sekély részeken emelkedik fel, ezért a hajókon lévők csak partra érés után vették észre, hogy mi történt. Az óceán mellett épült feldolgozók, raktárak, kikötők nagy része megsemmisült. Az emberiség világörökségéhez sorolt kincsek közül számos megrongálódott, mint Srí Lankán Galle óvárosa, Indiában a konaraki Naptemplom és Mahábalipuram emlékműve, Indonéziában a Ujing Kulon Nemzeti Park. 

- Leírhatatlan volt a tanácstalanság és a káosz - mondta el egy segélymunkás, aki közvetlenül a katasztrófa után érkezett a helyszínre. - Mindent magunknak kellett felfedezni, aztán később találtunk olyan helyi segítőket, akikkel eljutottunk az ország legjobban szenvedő területeire. A humanitárius szervezetek többsége elsősorban délen próbált javítani a helyzeten, mi igyekeztünk megtalálni a módját annak is, hogy a keleti oldalon segíthessünk. Ismerve Srí Lanka megosztottságát, az ellentéteket és azokat a polgárháborús viszonyokat, melyek az országot jellemzik, el kell mondjam: mindez embert próbáló feladat volt.

A szigeten 1972 óta küzd fegyverrel a tamil kisebbség a szingaléz többséggel szemben. A Tamil Tigrisek elnevezésű gerillahadsereg a terrorszervezetek listáján van, az öngyilkos akciók és a hadviselés áldozatainak számát 60 ezerre becsülik. Az árvaház átadásának napjaiban a sziget keleti, tamil területein járva egy interjúalanyomat - az újjáépítésekért felelős szingaléz kormánytisztviselőt - találkozásuk előtt néhány órával lőtték agyon. A harcok nem csitultak, sőt, a hadsereg már a haditengerészetet, a légierőt és a tüzérséget is több hadművelet során bevetette. Néhány napja a lázadók huszonegy lányt és három fiút raboltak el egy gimnáziumból, nagy valószínűség szerint gyerekkatonáknak képezik ki és harcra kényszerítik őket. Tehát nem csupán a természet okozta fájdalmak enyhítése lenne a külföld feladata Srí Lankán, ahol tovább pusztít az emberi cunami.

A károsultak megsegítéséért kezdődött világméretű akcióhoz lapcsoportunk is csatlakozott, amikor öt megyei napilap 2005. január 8-i számainak árus bevételét ajánlotta fel egy Colombo külvárosában épülő árvaház megszületéséhez. Mintegy 25 ezer olvasónk mellett számos cég és szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez: az átadásra 2005. december 7-én került sor. Egy, már működő gyermekotthon adott helyet a 100 személyes, új létesítménynek.

Akkor néhány gyerkőcöt kisbárányként magam előtt terelgetve végigjártam a háromszintes épületet, a mosdókat, a hálótermeket. Láttam az ágyak fölé függesztett moszkitófüggönyöket, a rendet, a tisztaságot mindenütt.

Eszembe jutott egy másik árvaház, ahol monszun idején térdig jártak a gyerekek a vízben, s az alsó helyeken alvók kénytelenek voltak feljebb költözni kis társaik mellé. Olvasóink támogatása jó helyre került, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak felügyelete mellett a helyiek jól dolgoztak.

Emlékszem a napra, amikor eljöttem a szigetről az árvaház felavatása után. Lassú, fárasztó, gyönyörű volt az utazás, az őserdő két oldalról úgy ölelt át, mint egy megfojtani készülő óriás, amely játszik áldozatával, mielőtt felfalná. A part menti, letarolt táj mozdulatlanságában minden olyannak tűnt, mintha a fájdalom immár időtlen volna.

Felettem tépett fellegek vándoroltak a föld és az ég találkozásának csókjába, a hőség verítékemmel ragasztotta hátamra az inget. Már alkonyodott, amikor egy pihenőnél combig gázoltam a tengerbe, próbáltam néhány pillanatig egyedül maradni. Aztán társaim hívására megfordultam, lépkedtem kifelé a vízből amely visszafelé húzott, majd teljes lendülettel véresre térdeltem egy pálmafa csonkját.

Tudtam, hogy ölésre moccant egy szörny keze, oltalomra a szereteté, s felejtést ígér az idő, amelynek perceit itt hullámok dobolják. Így lesz éjszakából nappal, sötétségből világosság, s miután megértjük emberi mivoltunk bűneit és kiszolgáltatottságát, talán másként nézünk a holnapra. Egymásra is, ezután.