Hírek

2007.12.11. 03:28

Megmutatják, mijük van

Székesfehérvár (bj) - Addig vicces, amíg filmekben látjuk, vagy más meséli, ám ha valaki ténylegesen találkozik szatírral, az inkább ijesztő, mint nevetséges.

Bokros Judit

Talán tényleg egyedi eset, ám előfordulhat, hogy több nőt, lányt riogatott a sötétben mutogatós bácsi , ismertebb nevén szatír. Csak épp lehet, hogy az illető(k) nem kéri(k) a hatóság segítségét, aminek több oka van. Például annyira sokkolják a történtek, hogy gyorsan el akarja felejteni az egészet.

Esetleg egyszerűen azért nem akarja a rendőrséget hívni, mert úgy gondolja: ha nem történt bántalmazás, hiába vár segítséget, vagy úgy véli, későn szólna, a rendőrök már nem találnák meg az illetőt.

Egy tudomásunkra jutott eset a napokban történt, késő délután. A hölgy hazafelé tartott, a lakótelepen idegen férfi haladt el mellette. Pár perc múlva azonban már ott volt a lépcsőház ajtajában, amelyet a hölgy éppen kinyitott, hogy bemenjen. A férfi akkor még nem lépett be vele, úgy tett, mintha a kaputelefont nézegetné. Amikor azonban a hölgy fölfelé menet visszanézett a lépcsőfordulóból, a férfi már az ajtón belül állt, és épp a műszerével babrált, majd utánaszaladt a hölgynek, akit a legfelső emeletig kergetett, mellesleg kilógó szerszámmal. A hölgy a rendőrség kihívásával fenyegette meg a szatírt, aki egy pillanatra leállt, így áldozatának sikerült gyorsan megtalálnia a kulcsát, és ajtón belül ugrania. A zaklatás tehát ennyiben kimerült, az más kérdés, hogy a sértett ezek után már mindig félve közlekedik sötétben.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársától, Almádi Ferenc rendőr alezredestől, vizsgálati osztályvezetőtől arról érdeklődtünk, gyakran érkeznek-e bejelentések szatírokról?

- Az elmúlt hat évben nagyon ritkán volt ilyen panaszunk, talán évente egyszer. Megtörtént, hogy iskola környékén vagy játszótéren mutogatta magát valaki, de ha sikerült elfogni, mindig letagadta. Általában azt mondják: Én nem csináltam ilyet, rosszul látták, csak pisiltem. Összesen négy, 20-40 év közötti férfi gyanúsítottunk volt, egyiküket háromszor érték tetten. Az ő esetében volt tárgyalás, de felfüggesztettet kapott - mondta el az alezredes.

- Az ilyen férfiak exhibicionisták, tettüket általában nem követi erőszakos magatartás, közösülés, lakásban ritkán, inkább lépcsőházban, sötét utcán támadnak. Azt élvezik, hogy nézik őket, és félnek tőlük - tette hozzá az alezredes, aki azt tanácsolja: a sértett rögtön tegyen bejelentést, hiszen van esély rá, hogy elkapják a tettest a környéken.

Mikolay Sándor pszichológus azt javasolja: a szatírokat nem érdemes provokálni, nehogy agresszíven reagáljanak. A hölgyek arra törekedjenek, hogy biztonságos helyeken közlekedjenek, ha pedig követik őket, gyorsan biztonságos környékre jussanak. A lépcsőházajtókat zárni kell, a szomszédok pedig jobban figyeljenek egymásra. A mutogatós bácsik egyébként szeméremsértés vétsége miatt két évig terjedő szabadságveszítésre ítélhetők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!