Ott voltam, de nem öltem

A vádat Soltész Miklós ügyész képviselte, Weiszdorn Róbert védelmét Lichy József és Lichy Gábor látta el. A vádbeszéd meglehetősen rövid volt, az ügyész először a vádlott N. Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a két férfi között 2002 elejére szorosabb kapcsolat alakult ki. Tatabánya és Tarján között több alkalommal is fegyverrel gyakoroltak. Május 2-án és 3-án tartottak terepszemlét, majd a rablás napján reggel kilenc tájban indultak Tatabányáról N. László Skoda típusú kocsijával, amelynek csomagtartójában ott volt a Skorpió és három pisztoly. Mórra tartva többször megálltak, Pusztavámnál Weiszdorn Róbert lecserélte festékes ruháját egy fekete nadrágra és fehér ingre, majd bementek a városba. Az Erste Bank mögötti területen parkoltak. A hatástalanított, majd újra visszaélesített fegyvereket N. László a tatabányai S. Zoltántól vásárolta, aki korábban Bicskén rendőrként teljesített szolgálatot. (Ügyében nemrégiben hozott nem jogerős ítéletet a bíróság, hét év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.)

A vádirat szerint Weiszdorn és N. László délben lépett be a bankba. Az ügyféltérben a vádlott elkiáltotta magát, Nyugodjanak meg, senkinek nem lesz bántódása , miközben a fegyver, egy 7,65 milliméteres maroklőfegyver volt a kezében. Weiszdorn látta, hogy a pénzintézet biztonsági őre a fegyveréhez nyúl. Ekkor a vádlott az őr felé két lövést adott le. (Miközben az ügyész ezeket a sorokat olvasta fel, a vádlott folyamatosan ingatta a fejét, mintegy jelezve, nem lőtt, csak elsült a fegyvere. Igaz, kétszer.) A vádlott ezt követően festékszóróval lefújta a biztonsági kamerát, majd a bejárati ajtóra kitett egy A4-es papírt, amire kézzel azt írták: Műszaki okok miatt zárva. Eközben N. László a bank különböző helyiségeiben tartózkodókat egyenként lelőtte. Az ügyész felsorolta, hogy melyik áldozattal, mely testrészén, hány lövés végzett. A vádirat szerint 12.30 körüli időben N. László és a vádlott külön-külön hagyták el a banképületet, Weiszdorn Róbert zárta be az ajtót, vitte a hátizsákot és a kulcscsomót magával, amit később Pusztavámnál kihajított a kocsiból.

A tanácsvezető bíró a vádbeszéd elhangzása után feltette a kérdést a vádlottnak, kíván-e vallomást tenni. Weiszdorn élt a lehetőséggel. Vallomásában - amelyre minden jelenlévőnek igencsak oda kellett figyelni, nem csupán a pontosság miatt, hanem mert a vádlott igen halkan beszélt, s amely szinte szó szerint megegyezett azzal, amit lapunk tegnapi számában megjelent interjúnkban olvashattak -, a történet egyes részleteire másként emlékezett. A festő-mázoló szakmunkás muszáj kapcsolatnak nevezte ismeretségét N. Lászlóval, akivel egy festékboltban ismerkedett meg 2000 tájékán. Később rövid ideig együtt is dolgoztak, pontosabban Weiszdorn saját vállalkozásában alkalmazta N. Lászlót. A móri bankrablásban való részvételét elismerte, de azt állította, hogy emberi élet kioltásában nem vett részt .

A kérdésre, hogy miért volt hajlandó egyáltalán N. Lászlóval tartani, azt a magyarázatot adta, hogy a férfi folyamatosan fenyegette nemcsak őt, hanem rajta keresztül családját is. Szeretném elfelejteni az egészet - tette hozzá.

A vádlott vallomása után a tanácsvezető bíró szünetet rendelt el, majd a kora délutáni órákban tanúk meghallgatásával folytatódott a tárgyalás. Ismét roppant szigorú biztonsági előírásokat betartva kísérték fel az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, akinek nemcsak keze volt megbilincselve, hanem lábbilincs is nehezítette mozgását. Az első két tanú az a két banki alkalmazott volt, akik a tragédia napján szabadságon voltak. Tőlük a bíró a bank biztonsági rendszere és előírásai iránt érdeklődött, egyebek között arról kérdezte a két asszonyt, hány riasztóberendezést lehetett volna működésbe hozni, s ennek milyen szabályai voltak. A bíró azt is firtatta, hogy az úgynevezett csendes riasztás hova volt bekötve. Kérdésként hangzott el az is, hogy a biztonsági kamera milyen szisztéma szerint és mikor készített felvételeket. A tanúk elmondták, hogy a kamera csak akkor lépett volna működésbe, ha egyidejűleg a lábpedálos riasztót használják.

Ezt követően azok a tanúk kerültek sorra, akik a bank ügyfeleként pénzügyeket szerettek volna az adott félórában intézni, de nem tudtak, hiszen, a pénzintézet bejárati ajtaján a már ismert feliratot olvashatták, s az ajtóban álló ismeretlen, biztonsági őr benyomását keltő férfival beszéltek is. Az egyik tanú személyes benyomásait is megosztotta a bírósággal: az idős férfi elmondta, hogy véleménye szerint aki ott állt, nem lehetett vérengző állat , mert vele normálisan beszélt, átvette tőle a banki átutalási papírokat, amelyeket a gyűjtőbe szeretett volna bedobni. Ő volt az a tanú, aki sokáig azt hitte, rendőr állt az ajtóban, öltöny, cipő, sötét nadrág és fehér vagy világoskék, rövid ujjú ing volt az illetőn. Az idős úr bejáratos volt a bankba, személyesen ismerte az igazi biztonsági őrt, keresztnevükről az ott dolgozókat. Szerinte odabentről megismerték az ő hangját, de nagyon nagy volt a csönd, egy pisszenés sem hallatszott, arra gondolt, hogy névnapot ünnepelnek a hátsó helyiségekben. Máskülönben biztosan beengedték volna őt az ismerős alkalmazottak. Ezután a tanácsvezető bíró egy beidézett tanú leveléből olvasott fel részleteket. Az idős asszony lánya és veje halt meg a bankrablásban, azóta ő neveli az unokákat, közben elvesztette a férjét is, aki egyébként annak idején még látta is a bankrablókat távozni a helyszínről. Az egyik, csak számmal megnevezett tanú sem akart a nyilvános tárgyaláson részt venni, levelében kifejtette, a korábbi eljárásban meggyőződött arról, hogy az igazságszolgáltatás a tanúk védelmét nem képes megoldani.

A további tanúk közül egy házaspár hazafelé tartva látta, hogy a bankajtó zárjánál matat egy férfi. A férj visszanézett, találkozott a tekintete az ismeretlennel, majd mindketten továbbmentek ellenkező irányba. A feleség bizonytalan volt abban, hogy látott-e táskát vagy hátizsákot a férfinél, aki mellett elmentek. A férj viszont úgy emlékezett, hogy egy szövetszerű aktatáska volt a fehér inges férfinél. Egy újabb tanú csak a bankautomatából akart pénzt felvenni, amikor nem járt sikerrel, megpróbált bejutni a bankba, de az ajtó zárva volt, így továbbment. A tanú nem emlékszik semmilyen feliratra a bank ajtaján.

Az utolsó tanú, akit tegnap hallgatott meg a bíróság, egy fiatal nő volt, aki be akart menni a bankba, de útját állta egy fehér inges ember. Az ügyész megkérte a nőt, nézze meg a vádlottat, lehetséges-e, hogy ő állt a bank előterében? A nő erre azt válaszolta, akár ő is lehetett. A bíró megkérdezte, a vádlott emlékszik-e a hölgyre, mire Weiszdorn Róbert azt válaszolta, hogy egy vöröses-barnás hajúra igen, lehet, hogy ő volt. Érdekes választ adott erre a tanú: akkor tűzvörös színű hajam volt .

A védők is több kérdést intéztek a tanúkhoz. Például azt, hogy meglett-e a másodpéldánya az átutalási bizonylatnak, erőltette-e a nyomozó hatóság az előző eljárás során a személyfelismerést? A vádlottól azt is megkérdezte a védő, hogy miért nem hagyta ott N. Lászlót, amikor kiment a bank elé? Miért nem engedett be a bankba senkit? Nem akartam több áldozatot... Halkan, visszafogottan beszélt a vádlott, többször hangsúlyozta, félt N. Lászlótól, féltette a családját. Ennek ellenére arra nem tudott ésszerű választ adni, miért nem talált módot arra, hogy megszabaduljon ettől a számára, állítása szert terhes kapcsolattól. Azt is megismételte, ahogy megtette előző vallomásában is, nem célzottan lőtt a biztonsági őrre. Ismét elmondta, ha tudta volna, hogy ez lesz a vége, bármilyen módon megakadályozta volna az emberéletek kioltását. Akár a saját élete árán is. Hozzátette, volt helyzet, amikor azt hitte, lelövi N. László.