Hírek

2009.07.03. 02:27

Látvány, kegyelet - egy lépés a pákozdi látogatóközpont felé

FMH - Elhelyezték tegnap a Mészeg-hegyi Katonai Emlékhely leendő látogatóközpontjának alapkövét: a teljes megvalósítás 267 millió forintba kerül, ebből 220 milliót az unió fizet.

Tihanyi Tamás


A Mészeg-hegyi emlékhely látványterve

Jelentős részben uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg a Mészeg-hegyen a Katonai Emlékhely, más néven történeti-tematikus út. A 220 millió forintos támogatás jó alapot jelent ahhoz, hogy néhány éven belül a nemzeti-katonai hagyományok egyik legjelentősebb magyarországi helyszínévé váljék a Pákozd melletti Mészeg-hegy. Tegnap Ecsődi László országgyűlési képviselő, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja átadta Takács János polgármesternek az aláírt támogatási szerződést, majd elhelyezték a projekt egyik elemének alapkövét. Mindketten hangsúlyozták a múlt tiszteletének, a katonai hagyományok őrzésének fontosságát, s azt a lehetőséget, hogy a jelentős turisztikai fejlesztés következményeként a környék lakóinak élete is jobbá válhat. (A Közép-Dunántúlon különböző turisztikai fejlesztések több mint 2 milliárd forintnyi támogatást nyertek el, ezek közül három a Velencei-tóhoz, illetve környékéhez kacsolódik, s így részben kiegészíti a Mészeg-hegyi projektet.) A Honvédség és Társadalom Baráti Kör fehérvári szervezetének titkára, Görög István ezredes hangsúlyozta: tíz éve tartó folyamat felemelő pillanata jött el. Emlékeztetett rá, hogy bár öt éve önkéntes haderő van hazánkban, az Alkotmány szerint továbbra is minden magyar állampolgár kötelessége a haza védelme. Ez pedig lehetetlen feladat honvédelmi nevelés nélkül, s e tevékenységnek fontos eleme lesz a Mészeg-hegyi helyszín.

A hegy, amely néhai Gyuricza Béla tábornok szerint határainkon belül a legtisztább szellemiségű honvédelmi vonatkozású terület. Ezért kezdődött a fejlesztése, ezért fejlődik emlékhellyé nekünk.

A pákozd-sukorói csatára emlékeztető obeliszk megmentése érdekében a kilencvenes évek végén már történt összefogás, amely megismétlését sürgette a tegnapi eseményen Orgovány István, a Katonai Emlékhely Bizottság elnöke. Az obeliszknek már több márványlapja levált, s szeptemberig az emlékművet fel kell újítani: ehhez az összeg fele még hiányzik. Az adományokat a HTBK számlájára várják: OTP 11736116-20140452.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!