Hírek

2010.02.22. 20:29

Lakatosék bérleti díj nélkül lakhatnak - szerződést adott át az OCÖ

Zámoly - Húsz évre szóló bérleti szerződést ajánlott fel hétfőn Lakatos Piroskának az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ).

J. Mező Éva

Valójában az asszony tíztagú családjával két hónapja beköltözött az OCÖ tulajdonában lévő Vasvári utcai házba. Eddig a Belmajor  egyik kétszobás épületében éltek, de úgy gondolták, szűkössé vált otthonukat megtoldják egy másikkal. (Időközben jogerős ítélet  született arról, hogy el kell hagyniuk a Belmajort). A Vasvári utcában álló félkész házat nézték ki.

Itt most rövid történeti visszatekintésre van szükség:  2000 környékén az OCÖ vásárolt  két építési telket Zámolyon, amelyen egy kétlakásos, illetve egy négylakásos társasházat kezdett építtetni az akkori cigány-önkormányzati vezető,  Krasznai József. Az egyik épület elkészült, a másik torzó maradt. Az ok: elfogyott a pénz. Az itt lakó romák - ismert a történet - külföldre költöztek, az üresen maradt otthonoknak gyorsan lett új gazdája. A félkész házat pedig kinézte Lakatos Piroska. Ezt Ujvári József polgármesternek jelezte is, aki közvetítői szerepet vállalt Lakatosék és az OCÖ között. A Vasvári utcai ház sokkal inkább funkcionált szeméttárolóként, mint házként, amikor a Lakatos család elkezdte három éve  rendbetételét. A  falak teljes magasságában szemét állt benne, Piroska keresetlen szavakkal ecsetelte, mi mindent találtak ott. A polgármester három konténernyi szemetet vitetett el, hogy segítse munkájukat. Piroskáék ajtókat, ablakokat, palát vettek és pozdorját, amivel a ház tetejét befedték, mivel a gerendákat is elhordták, amíg gazdátlanul állt a ház. Amikor idáig jutottak, Piroska az önkormányzattól víz- és csatornahasználatot kért, amit Ujvári polgármester azzal hárított el, hogy ezt csak a tulajdonos kezdeményezheti, és kizárólag  abban az esetben, ha az OCÖ a csatornára csatlakozás árát, azaz a 200 ezer forintot kifizeti.
- Azért vállaltam a közvetítői szerepet, hogy legyen valamilyen jogalapja Lakatosék lakhatási engedéllyel egyelőre nem rendelkező, félkész épületben maradásának - mondta Ujvári  polgármester, de hozzátette: - Az már más kérdés, hogy a tulajdonos egy olyan épületre, amire nincs lakhatási engedély, miként köthet bérleti szerződést. A másik ok, ami miatt belefolytam ebbe az ügybe, hogy a kezemben van egy másodfokú bírósági végzés, miszerint  a Lakatos családot kiköltözésre szólították fel a Belmajor utca 11-ből. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ez a ház önkormányzati területen áll, ahol építési telkeket alakítottunk ki. Rövidesen kezdjük ezek értékesítését, és ez érinti a Belmajor utca 11-et is.
Lakatos Piroska a cserét nem  így képzelte. Annyit mondott, ő a családjának akar élhetőbb jövőt, de Ujvári polgármester meggyőző volt: bármilyen népes a család, a közel 140 négyzetméteres házban felújítás után elférnek.
Az OCÖ decemberben döntött arról, hogy húszéves bérletre, bérleti díj fizetése nélkül átadja Lakatoséknak használatra a Vasvári utcai házat. A szerződést hétfőn Menyhért Attila, az OCÖ munkatársa hozta el Zámolyra, ahol Lakatos Piroska aláírta, bár szóvá tette, hogy  bérleti szerződés helyett adásvételi szerződésre számított. Majd rákérdezett: mikor érkezik a pénz, amiből folytathatják a felújításokat. Erre azonban hétfőn.nem kapott választ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!