Hírek

2010.02.12. 03:29

Megvennék a házat, de miből?

Aba-Bodakajtor - Munkatársa érdekében fordult szerkesztőségünkhöz egy férfi. A család Bodakajtoron él egy nemrég felújított házban. Meg kellene venniük, de egyelőre a banki válaszra várnak. A többiek már révbe értek.

Kovalcsik Katalin

- A 18 család közül tizenegynek volt köze a gazdasághoz, ott dolgoztak - mondta Kossa Lajos, Aba polgármestere. - Hét család időközben költözött be, de ezt nem firtattuk. A házak tulajdonosával az elmúlt egy év alatt megbeszéltük, megtárgyaltuk az adásvételt. A lakások ma már a földhivatali bejegyzés szerint is az önkormányzat tulajdonában vannak, ezután fogjuk kidolgozni és megkötni a szerződést a bentlakókkal. Megtörtént a terület megosztása, a lakók megvehetik a házukat, amiben évtizedek óta laknak. Az önkormányzat ezután törleszti majd a vételi összeget a tulajdonosnak.

Sugár István és családja érdekében egy munkatársa fordult a szerkesztőséghez, a családot a félig felújított házban kerestük fel. Azért nem azt írtam, hogy házukban, mert az épület nem a család tulajdona, valamint az eddig általuk lakott ház nem szerepelt a 18 között.

- Egy innen nem messze lévő épületben laktunk, amikor a polgármester azt mondta, költözzünk ide, mert a tulajdonosnak szüksége van a házra - fogott történetükbe  a családfő. - Költöttünk a házra, segítettek a kollégáim, amikor az Agro-Alba tulajdonosa közölte, övé az épület, nem az önkormányzaté. Megbeszéltük, hogy megvehetem. De miből? Kéri a pénzt, de a bank még nem válaszolt. Félünk, hogy kiköltöztetnek.

- Nincs itt semmi gond - mondta Cristian Bartieri. - Megbeszéltük, hogy akkora összegért, amekkorára felértékelték az épületet, eladom a házat a családnak. Meg akarom kötni velük a szerződést.

A család sem akar háborút, csak haladékot és jogi hátteret a megegyezéshez, ezért felkeresték az Igazságügyi Hivatal megyei kirendeltségét. Elkövették ugyanis azt a hibát, hogy egyáltalán semmilyen szerződésük, megállapodásuk nincs arról, hogyan és miként költöztek egyik házból a másikba.

- A családfő felkeresett, hogy beköltözne a házba - folytatta a polgármester. - Másikat ajánlottam, de nem fogadták el. Amikor az előzőbe költöztek, bérleti szerződést kötöttünk, az két éve lejárt. A család által lakott épületről úgy tudtuk, a településé, de amikor kiderült, hogy nem, és a tulajdonos nem is akarja nekünk eladni, közöltük velük. Azóta beszéltem Cristian Bartierivel, tudomásom szerint 8 millió forintért eladja a Sugár családnak az épületet, erről kötné meg a szerződést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!