Hírek

2010.07.13. 12:46

Helytörténeti gyűjtemény Sárszentmihályon

"Akinek nincs múltja, nem lesz jövője sem"- ez a mottója a sárszentmihályi helytörténeti emlékszoba létrehozásának.

Szabóné Rápolti Éva

Bányász József és Szabó Lajosné fáradhatatlan elszántsággal tették alkalmassá a termet az anyag bemutatására. Javították a falat, meszeltek, takarítottak. Majd - a tudósító szerint - izgalmasabb munka következett: tisztították, rendszerezték a tárgyakat, eszközöket.

A helytörténeti gyűjtemény legrégebbi darabja egy római kori oszloptöredék, melyet az 1980-as évek közepén a református templom restaurálásakor fedeztek fel.

Találhatók itt még földműveléssel, állattenyésztéssel, illetve a háztartással kapcsolatos munkaeszközök, tárgyak. Ezek között is egy tapasztott méhkas, mely ritkaság számba menő méhészeszköz..

A helytörténeti gyűjtemény ünnepélyes átadására két éve, 2008 májusában került sor. Az iskola és az óvoda gyermekei rendszeres látogatói a gyűjteménynek, de a nyugdíjas klub vendégei: a szomszédos települések vagy a határon túli párkányi nyugdíjasok is érdeklődéssel keresik fel.

Előzetes bejelentkezés után mindenkit vár Sárszentmihály, egy kis múltba tekintésre, a jövőért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!