Hírek

2010.08.12. 02:28

Csuka helyett pörkölt lesz Csóron

Csór - Hetek óta a második Csukafesztivál lázában égnek a szervezők. Augusztus 14-én programkavalkáddal várják a falubelieket, de sok vendégre is számítanak!

Kocsis Noémi

A csóriak tárgyaiból, gyűjteményeiből az idén is rendeznek kiállítást a sportcsarnokban. (Többek között érdekes, régi térképeket mutatnak itt be, de lapunk elmúlt négy évének csóri cikkeit is összegyűjtötték és kiállítják.) Nem lenne teljes a fesztivál főzőverseny nélkül, a pörkölteket a zsűri ítélete után természetesen közösen fogyasztják el a résztvevők. Ugyanígy elmaradhatatlan a szépségkirálynőválasztás, szombaton kb. 20 órakor lesz. A színpadon többek között az Árkádia (13 órakor), a Sárga Taxi (21.30-kor) és a J.A.M együttesek (22.30-kor), hastáncosok, nyugdíjasegyesületek, szamurájok szórakoztatják a nagyérdeműt. A művelődési házban zenei tehetségkutatót is rendeznek 17-22 óra között, az Effekt zenekar koncertjével. A szervezők a csóri vízanomáliákra tekintettel felállítják a helyszínen a csóri víz sátrát is, vízosztással és szódagyártás-történeti bemutatóval. A nap folyamán folyamatosan megnézhető látványosságok után éjfélkor kezdődik a mulatós-zenés Csuka-bál, a művelődési házban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!