Hírek

2010.09.30. 13:15

LB: le kell adni a cigánybűnözés kifejezést használó kampányhirdetéseket

A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében le kell adnia a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak.

MTI

 Az OVB hétfői ülésén egyórás vita után 6:2 arányban úgy ítélte meg, hogy a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó hirdetései nem lépték túl a véleménynyilvánítás alkotmányos határát, a hirdetések tartalma nem sért olyan alkotmányos alapjogot, és nem valósít meg olyan, törvény által büntetni rendelt tényállást, amely alapján a Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió megtagadhatta volna a közlésüket. Az OVB szerint a közmédiumok a hirdetés visszautasításával megsértették a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.
Az OVB öt, az Országgyűlés által választott tagból, valamint a parlamenti frakciót alakító pártok delegáltjaiból áll, jelenleg tíztagú a testület. A hétfői szavazáson Bordás Vilmos, a testület elnöke és Litresits András, az MSZP delegáltja szavazott a jogsértés megállapítása ellen.
A közszolgálati műsorszolgáltatók a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, ezt bírálta el csütörtökön az LB.
Az LB indoklása szerint a választási eljárásról szóló törvény szerint választási kampányban a jelölőszervezetek és személyek azonos feltételek mentén tehetnek közzé politikai hirdetést, a politikai hirdetéshez pedig véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. Szintén a választási eljárási törvény szerint a műsorszolgáltatók részvételére a választási kampányban egyebekben a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az LB hivatkozott a médiatörvényre is, amely egyértelműen kimondja, hogy a politikai hirdetés - így a kampányfilm - tartalmáért a műsorszolgáltató e törvény szerint felelősséggel nem tartozik.
E rendelkezés alapján - és olyan törvényi előírás hiányában, amely felhatalmazza a műsorszolgáltatót a közzététel előtt a politikai hirdetés tartalmának vizsgálatára, ezáltal szűrésére -, az érintett közszolgálati műsorszolgáltatók nem tagadhatták volna meg a kampányfilm, illetve hanganyag közzétételét, ezért az Országos Választási Bizottság határozatában helyesen állapította meg a törvénysértést - olvasható az LB indoklásában.
Az LB határozata tehát kimondta, hogy jogsértő volt, hogy a két közmédium nem adta le a Jobbik politikai hirdetéseit, és ebből az is következik, hogy a kampány hátralévő részében a műsorszolgáltatók nem tagadhatják meg a hirdetés leadását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!