Kerékpárral Katmanduba

Matulai György szép kerékpáros kirándulást tervez jövő tavaszra. Csak ide, a szomszédba, 8600 kilométerre, Katmanduba: Nepál fővárosába.

 - Az emelkedőkre fel vagyunk készülve... - mondja fanyar mosollyal, társa, az orosházi Lénárt Ferenc hobbikerékpáros és múzeumi teremőr nevében is.

Az emelkedők ebben az esetben természetesen magát a Himaláját jelentik, ha nem vesszük számításba az odavezető 8600 kilométeres út egyéb emelkedőit , Szerbián, Bulgárián, Törökországon, Iránon, Pakisztánon és Indián át.

Márpedig egyik sem egy kimondottan síkvidéki ország.

Leszámítva India azon tájait, Agra környékén, ahova a Taj Mahalt meglátogatni kanyarodnak ki egy kicsit az irányból. Alig pár száz kilométert.

Az útiterv valójában az erdélyi Csomakőrösön kezdődik, ahol Kőrösi Csoma Sándor született 1784-ben. S az út tulajdonképpeni végállomása Dardzsíling, ahol Csoma, a magyarok őstörténetének kutatója, a tibeti-angol szótár megalkotója és a tibeti nyelvtan leírója világhírtől és nagy tisztelettől övezve nyugszik 1842 óta.

A többi: azaz Nepál már szinte csak ráadás. Jutalom.

- Ötéves koromtól szeretnék eljutni Nepálba! - magyarázza az ötvenöt éves Matulai úr, díszállatkereskedő, aki Kisbéren született, majd Kelenföldön élt. - Előbb tudtam, hogy Nepál fővárosa Katmandu, mint azt, hogy Magyarországé Budapest! Eszmélésem idején volt nálunk nagy visszhangja a Csomolungma, a Mount Everest megmászásának, és én azzal keltem, azzal feküdtem, hogy elmegyek Nepálba! Hogy miért nem repülővel? Hát abban mi az izgalmas?!

Matulai úr húga lemondóan legyint az érvelés hallatán.

- Amikor Szardínián dolgoztam egy hotelben, recepciósként, fogta magát, elbiciklizett odáig. Oda-vissza tizenkét napig tartott! De meglátogatott a svájci határ melletti Livignóban is, a 2300 méter magasban lévő szállodában: hat nap! Elba szigetén ugyanúgy... Reménytelen eset!

- Miért? Csak szeretek biciklizni... - replikázik Matulai úr elfojtott mosollyal. Tizennégy éves korától huszonegy éves koráig igazolt országúti kerékpárversenyző volt a KSI-ben, majd az FTC-ben. Azóta is szívesebben ül kerékpárra, mint autóba. Eredeti foglalkozása szerint karosszérialakatos lenne, de az autók iránti ellenszenve miatt csak egy napot dolgozott a szakmájában. 1976-ban jött Dunaújvárosba (a szerelem hozott az első feleségem után! ), a vasműben dolgozott, a FAM-nál, üstelőkészítőként, három műszakban.

Aztán egy nap a Táncsics Mihály utcai toronyházban, ahol lakott, elromlott a szemétledobó. Bízvást mindható, hogy ez (is) fordulópontnak számít az életében. Gyalog vitte le a szemetet, és a szeméttartály mellett egy befőttesüvegben fekete díszhalakat talált. Mollik voltak, mint kiderült. Fogta az üveget, felvitte a halakat - amelyek másnapra megellettek, és onnan kezdve nem volt megállás! Matulai úr hamarosan akváriumokkal bélelte ki lakását, minden fal mellett vizesedények csobogtak, szörcsögtek, világítottak.

Ez először egy válóperébe került, aztán otthagyta az állását, és barátjával vállalkozásba fogtak. Sikerrel: azóta is ebből élnek.

- Nagyon köszönöm Gyurkovics Lajos barátomnak és kollégámnak, hogy vállalta a bolt vezetését arra a három-négy hónapra, amíg távol leszek! - világít rá a kerékpáros-kiruccanás dologi hátterére Matulai úr.

A többi összetevő tulajdonképpen megvan már. Úgymint a zsé , azaz a pénz (a 8600 kilométerhez és a hét idegen országhoz képest meglepően kis összeget terveznek), az akarat és a felszerelés. Utóbbinak inkább csak a terve, mivel a kellően könnyű és szilárd kerékpárokat még ezután fogja elkészíteni Rákospalotán Papp Károly, az expedíciósok régi barátja, egyben kerékpárkereskedő és kerékpárprofesszor. Olyan csekélységekkel, mint például az iráni vízum be- és megszerzésének ügye, Matulai úr egyelőre nem izgatja magát. Elvégre a napokban feküdt be a kórházba negyedik (!) sérvműtétjére, és ahhoz képest holmi bürokratikus intézkedések igazán eltörpülnek.

- Jó lenne 2011. április 15-ig elindulni, mert még a monszun előtt oda kell érnünk Nepálba - tervez a kerékpáros-kiruccanások nagy szerelmese (mellesleg: két felnőtt leánygyermek apja és egy kétéves fiúcska nagyapja), aki egy marék erdélyi földet vinne Csoma sírjára. Azután Katmanduban legalább egy hetet csavarogna az utcán, figyelné a helybelieket, mert tanulni mindenkitől lehet, és akik a Himaláján évszázadok óta képesek megélni, azok tudhatnak valamit!

Erről sokan és sokat írtak már, de az ilyesmit csakis személyesen lehetséges igazán kitapasztalni. Majd elindulna vissza. Azonban a hazautat a tervek szerint már repülővel tennék meg, hiszen az időtényezőt sem lehet túlságosan elhanyagolni.

- Nekem ne jöjjön a közbiztonsággal, az út veszélyeivel! - forrasztja torkomra a szót Matulai úr. - A húgom könnygázsprével mászkál Dunaújvárosban! Az élettársam lányától itt, a Skála mellett, fényes nappal rabolták el a tárcáját és a mobilját! Akkor most valójában hol vagyunk igazán veszélyben?! Egyébként, mindenki megnyugtatására elmondom: viszünk magunkkal könnygázsprét!

De Matulai úr igazán egy dologtól tart.

- A húgom és a párom folyton telefonálgatnak nekem a túráimon - mondja. - Állandóan csörög a zsebemben a mobiltelefon! Megőrjítenek vele, mert persze: csakis emelkedőnek fölfelé hívnak!

Márpedig emelkedőből bőven akad majd azon a bizonyos 8600 kilométeren...