Hírek

2011.01.28. 03:29

Kulcsi partfalomlás - Közel négyszáz ingatlan veszélyben

Dunaújváros/Budapest - Közel négyszáz ingatlant veszélyeztethet egy újabb kulcsi löszroskadás. A kialakult veszélyhelyzetről a kormány is tárgyalt legutóbbi ülésén.

Szigeti Sándor

Dunaújváros országgyűlési képviselője szerint éppen ezért - a védelmi bizottság javaslata alapján - a part mentén több mint másfél kilométer hosszan futó teljes veszélyeztetett terület földtani, geológiai és építés-statikai vizsgálatát elvégzik, méghozzá igen rövidre szabott, harmincnapos határidővel.

- Kulcsnak jó esélye van arra, hogy a vis maior keretből kapja meg a szakvélemény elkészítéséhez szükséges pénzt. A belügyminiszter úr pedig kirendel egy külön felelőst, akinek a feladata a kapcsolattartás, és a kormány folyamatos tájékoztatása lesz.

Dorkota Lajos végül elmondta: a károsultak esetleges kártérítéséről egyelőre nem született döntés.

A kulcsi löszcsúszásban eddig ötvenhárom épület vált veszélyessé. Ebből tizennégy épület volt lakóingatlan, a többi nyaralóként nyilvántartott. Harminchat embernek kellett elhagynia az otthonát. Tizennégy épületet bontásra ítéltek, hetet közülük közvetlenül életveszélyessé nyilvánítottak.

A kulcsi partfalomlás hírére sokan indultak segíteni, többek között a csákvári önkéntes tűzoltók is - kaptuk a hírt Szmolkáné Bene Ibolya csákvári civil tudósítónktól. Gyökeres Ferenc, Lakatos Tibor, Veigli László, Szabó Zoltán, Szabó Mihály és Géber Lajos járt Kulcson szombaton, hogy segítséget nyújtsanak a mentésben résztvevőknek és a lakosságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!