2011.04.01. 16:03
Fel, és irány Katmandu! - 8000 km kétkeréken
Dunaújváros-Katmandu - Ritkán írhatjuk le ebben a városi lapban azt a helységnevet, hogy Katmandu. Most viszont teljesen indokoltan tesszük ezt. Egy dunaújvárosi lakótársunk ma, pénteken reggel hét órakor elindult biciklijén, hogy 119 nap múlva Nepálba érkezzen.
Ezután négy hónapon át legfeljebb sátorban, az út szélén, netán balkáni, kisázsiai kunyhókban alhat, kedvező esetben kutakból mosakodhat. Ha van bennük víz.
Matulai úr, a Delfin díszállat-kereskedés társtulajdonosa, régi, szenvedélyes biciklis (fiatalkorában kerékpárversenyző) ugyanis elhatározta, hogy interneten fél éve megismert barátjával, az orosházi Lénárt Léna Ferenccel együtt elkerekezik Nepálba, Katmanduba.
Nyolcezer kilométerre.
Tavaly már írtunk erről a tervről, egy igen kedélyes beszélgetés után, amikor minden szépnek és romantikusnak, megvalósíthatónak és izgalmasnak tűnt.
Tegnap délutánra, amikor Matulai Györgyről és teljesen felmálházott, menetkész kerékpárjáról fényképfelvételt készítettünk a Táncsics utcában (a sokáig utolsó hazai képek egyikét), már kissé megkopott a romantika. Az utazás is inkább nehéznek tűnt, mint szépnek. Szinte megvalósíthatatlannak. S több, mint izgalmasnak...
Mondom: Matulai György már napok óta nem alszik.
Ép eszét, persze, sokan kétségbevonják - de titkon még a kétségbevonók is irigylik. Hiszen: romantika, egyebek.
Az útvonal Románián, Bulgárián, Törökországon, Iránon, Pakisztánon és Indián keresztül vezet Nepálba. Ma Orosházán duplájára bővül a csapat, majd holnap átlépik az első országhatárt, hogy Csomakőrösön, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) szülőhelyén szakítsák meg legközelebb az utazást. Itt egy kis vászonzacskóba maroknyi erdélyi földet gyűjtenek - amit majd úgy száz nap múlva, Észak-Indiában helyeznek el a legnagyobb magyar utazó és tudós sírján, Dardzsílingben.
Innen mennek tovább, egy tulajdonképpen már jelentéktelen útszakaszon, a Himalája hegyein-völgyein keresztül Nepálba. Katmanduban egy kicsit járkálnak majd az utcán, kimossák a cuccaikat, emléktárgyakat vásárolnak a barátoknak, aztán elindulnak visszafelé.
Immár repülőgéppel, nem biciklin. Esetleges értetlenkedőknek erről annyit, hogy egészen más Dunaújvárosból Katmanduba biciklizni, mint Katmanduból Dunaújvárosba. Aki nem érti ezt a különbséget, az akár el se induljon.
Gondolom, most nem sokan torpannak meg, ezen sorok olvastán...
Matulai György ötvenhét éves, felnőtt lánya van, unokája, rendkívül csinos élettársa, jól menő kis üzlete, kiegyensúlyozottnak mondható élete.
Amit eddig olyan akciókkal szakított meg, mint hogy elkerékpározott Szardíniára, vagy Svájcba, mindkét esetben a szállodaiparban dolgozó húgához. Nem szeret ugyanis autóban ülni. Meg otthon ülni se.
Mit csináljunk: biciklizni szeret.
Ez a fanyar humorú, gyorseszű, bő szókincsű és (most már, hogy a sérvét decemberben megoperáltatta) kitűnő egészségnek örvendő, nemdohányzó, alkoholt csak ritkán és akkor is kis mértékben fogyasztó ember ezért a szenvedélyéért (a biciklizésért) még a hivatalokkal való, nemzetközi méretű összecsapást is vállalta, a vízumok beszerzése érdekében.
Az, ismerjük el, nem lehetett mindennapi mérkőzés, amikor iráni vízumot igényelt!
Amin csak az angol nyelvű kísérőszövegből érteni valamit, mert még a számjegyek sem az általunk megszokott, arabnak nevezett számok, hanem sajátos iráni/perzsa jelek. Az ötös például leginkább egy szívhez hasonlít. (A többit ne kérdezzék.)
Érdekes módon Matulai úr mindig és mindenkin elcsodálkozik, aki az európai embernek átláthatatlan és felfoghatatlan iráni viszonyoktól félti őt. Mert, mondja, Pakisztánba érvényes vízumot sokkal nehezebb szerezni, mint iránit. Oda csak úgy kapott engedélyt, hogy írásban kötelezte magát: az afgán határhoz közeli, vazirisztáni részen csakis vonattal vagy repülővel megy át. Hisz földi hatalom arrafelé nem garantálhatja biztonságát. (Persze, vonaton és repülőn sem.)
De az oltási könyvecskéje is érdekes olvasmány. Én, a régi, kipróbált hipochonder csak a sárgalázat, tífuszt és kolerát tudtam megjegyezni, mielőtt rosszul lettem. Malária ellen folyamatosan kell gyógyszert szednie.
Útközben sms-ekben ad majd hírt magáról, esténként: hol van, hogy van, mi történt.Ezekből a rövid, szöveges üzenetekből időről időre mi isösszeállítást közlünk majd, hogy a távolból szurkoljanak.
Mert valljuk be, legszívesebben mindannyian ott lennénk vele vagy helyette az anatóliai dombokon és az indiai síkságon, az iráni sivatagban és a nepáli hegyoldalakon. Grammra kiszámított poggyásszal, amiben a zacskós leves már fényűzésnek számít.
