Hírek

2011.06.19. 18:44

Kerekező vöröskeresztesek - Székesfehérvárról az olaszországi Solferino-ig tekernek

Vasárnap délután Rédicsnél lépte át a szlovén-magyar határt az a tíz főből álló Fejér megyei kerékpáros csapat, amelynek tagjai a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásának 150. évfordulója tiszteletére biciklivel teszik meg a Székesfehérvár és az olaszországi Solferino közötti távot.

Gyuricza Ferenc


A székesfehérvári Szingo SE színeiben aktívan sportoló vöröskeresztesek szombaton indultak, s hat nap alatt teszik meg a mintegy 950 kilométeres utat. Solferino-t azért választották úti célul, mert ezen a helyszínen zajlott le az a mintegy negyvenezer halálos áldozatot vagy súlyos sebesültet követelő ütközet, amelynek borzalmai láttán a svájci Jean Henry Dunant javasolta egy humanitárius szervezet létrehozását.

- Június 24-én a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásának 150. évfordulója tiszteletére lesz egy összejövetel Solferino-ban - mondta Szalay Tibor, a tíz fős csoport vezetője. - Erre a rendezvényre megyünk ki, amelynek keretében többek között egy fáklyás felvonulás is lesz, s miután mindannyian aktív kerékpárosok vagyunk, ezért természetesen biciklivel tesszük meg a távot.

Szalay Tibor hozzátette, hat naposra tervezték az utat, ebből egyet pihenéssel töltenek. Szombaton Székesfehérvártól Balatonlelléig kerekeztek, majd vasárnap reggel onnan indultak tovább, marcona időjárási körülmények között.

 A cikk folytatása itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!